Amit az előbb írtam,novellát,az szimbolikus,ahogyan általában a kisfiú-nagy szörny csaták is azok.Nehéz gyerekkorom volt,ki voltam téve a durva természetű apámnak,aki ritkán rendes velem,s kivoltam téve a tanároknak és a belvárosi nyomornak,züllésnek.
Hiába lakok már itt Dunakeszin,mégis kínok verdesnek és még ugyanaz a gyerek vagyok,aki legbelül küzd a szörnyekkel.
A történet,amúgy farkasemberes történetek íránti rajongásom miatt is született meg.
Egy kisfiú,aki az Ezüst Nyaklánccal elűzi a félelmet és békét teremt,de tudja legbelül,hogy ezzel még nem intézett el semmit,csak egy időre.

Most más bajok bántanak,a betegségek.Kórházban is voltam.
Volt ott egy nagyon édi ápolónő,aki éjjelente benézett hozzám és kérdezgette,hogy hogy vagyok.Fiatal 25 év körüli nő.Szóval idősebb nálam.Nem volt esélyem.
S nagyon bántott a betegség.Börtönben éreztem magam a kórházban.Meg voltak a farkasembereim bőven.A gyerekkor rányonyja bélyegét a felnőttkorra.
A hiányérzet,hogy vár az otthon,nem akar az ember néha küzdeni,a kihívást kedvelők is menekülnek,ha úgy adódik.

Köszönöm,hogy leírhattam Nektek ezt!