Tegnap a Tv-ben láttam egy informatikával, Internettel foglalkozó műsort, aminek egyik blokkja a bloggal, blogozással foglalkozott. Pontosabban a Webloggal! Mert ez a hivatalos neve ennek a műfajnak.
Háát (most nem mondom azt, hogy mitnemondjak, mert azt tudom), most kell mondanom azt, amit Zotyó barátom mondott a hetvenes években, amikor kijöttünk egy Bergman film után a moziból: DÖBB!
Én őszintén nem gondoltam volna (én nem tudtam, azt kérem… ’Bródy - Koncz’), hogy a Blognak ilyen kultusza van manapság az Netten. S, hogy máshol a kockás füzetecskéjük helyet írnak ilyeneket a Nettre, minden irodalmi igényességet nélkülözve! Hétköznapi emberek; igényességet nélkülözve! Ez akkora önellentmondás, mint Lórántháza. (Ha van ilyen) Majd később kifejtem, miért.
S, azt is meg kellett tudnom, hogy kétféle blogozó van: az egyik típus, amikor elkezd írni, szemérmes, titkolódzó, aztán, ahogyan növekszik a népszerűsége egyre nyíltabbá, válik, végül ott áll az olvasók előtt, mint egy nyitott könyv. A másik fajta, aki eleve nem az, aki. Kitalál magának egy személyiséget (mondjuk, hogy ő egy kétméteres, 100 kilós, szívtipró macsó), és képzelt kalandjait, hódításait tárja az igényes olvasók elé. S, evvel hatalmas népszerűségre tesz szert! Nos, úgy tűnik, én egyik csoportot sem gazdagítom. Az elsőbe azért nem tartozom, mert óvom magam, és családom mélyprivát világát. Lefogadnám, hűséges olvasóim még most, kéthónapnyi szorgos naplóírásom után sem tudják, mivel foglalkozom valójában, mi feleségem foglalkozása, gyermekeim mit tanulnak, stb. A másik aspektust magyaráznom sem kell: nincs szükségem egy másik személyiségre, jól elvagyok a sajátoméval.
Azt is megtudtam, hogy aki blogozásba fog, annak előbb utóbb telesen megváltozik az élete. Olvassa a másokéit, találkozni akar velük, és így tovább. Ez se jellemző rám! Semmi kedvem találkozni velük. Persze elolvasni elolvasnám őket, ha volna rá időm. De nincs. (De, valószínű, ők sem olvasnak engem, mert akkor, ha igaz, már találkozni is akarnának velem, amit nem tapasztalok. Most természetesen nem a Fullos, hűséges olvasóimra gondolok, akik más egyéb mellett blogot is írnak, hanem a hivatásosokra.)
Véleményem szerint két jó blogos lehet. Az egyik az érdekes fazon, érdekes élettel. Ilyen lehet, pl. a katona, vagy rendőr (nyomozó) Egyik sem ír blogot. Az előbbit köti a hadititok, a másikat a szolgálati. Lehet érdekes ember, pl. az extrém sportoló. Tudjátok, aki kidobatja magát egy siklóernyővel az északi sark fölött, és aztán legörkorizik a baktérítőig, vagy aki hosszában átússza a Dunát. (Ezektől, ha megkérdezik, miért teszik, azt válaszolják: ilyenkor érzik, hogy élnek.) Nos, ezek a fickók, olyan extrémek, hogy semmi kedvük naplót vezetni tetteikről. Lehet, hogy vannak más érdekes emberek is, momentán nem jut eszembe több. Tehát maradnak a hétköznapok hősei. Ők aztán megírják a frankót! Persze az irodalmi igényességet kihagyva a számításból.
Én meg azt mondom, igenis lehet a hétköznapi életről, apró-cseprő dolgokról, a léghétköznapi tevékenységről is élvezetesen írni. De, csak akkor, ha kellő gondolati mélységgel és igényességgel közelítünk az adott témához.
Ilyen szuperhétköznapi tevékenység, pl. a portalanítás. A portalanítást ugyanazon okokból szeretem, mint a mosogatást. Jó alkalom a meditációra. (a meditáció szót itt köznapi értelemben használom: nem a Semmire való nemgondolás, hanem a nemsemmire való igenisgondolás értelmében)
Tehát: portalanítás. Erről majd a következő WEBLOG-ban.
(Még csak annyit: Volt azért valami tanulság is abban, hogy láttam más blogoldalakat. Láttam, hogy színes képekkel vannak dekorálva! Ekkor, arra gondoltam milyen jó is lenne az enyémet is megfűszerezni néhány képpel, rajzzal, fotóval. Biztosan fogyaszthatóbb, élvezetesebb, színesebb lenne. Vagyis multimédiásabb. Ennek három akadálya van pillanatnyilag: Nincs szkennerem, nincs digitális fotómasinám, nincs halvány fogalmam, hogyan is kell egy képet beszúrni a szövegbe. (Pedig 15 éves amatőrfilmes múltam van, néhány fesztiváldíjjal is.) Mondják, hogy valami hátéemel, meg kódokkal van kapcsolatban. Ha valaki egyszer elmagyarázná úgy, hogy meg is értsem, küldenék neki egy piros szívet. HTML-ben!)
