Hétfőn fodrásznál voltam és mivel az elégedettségi skálámon a maximális pontszámot kapta a fodrász hölgy,ezért bejelentettem a lányomat is hozzá. Pénteken fél háromra kellett menni,és még emlékeztem rá hogy az odavezető útat kb 20 perc alatt meg lehet tenni. Hétfőn a szomszédasszonyommal mentem,végig beszélgettünk, közben bementünk egy kisközértbe,és őszíntén szólva nem is figyeltem magát az útvonalat,minek is törődnék olyan piti dologgal hogy hol van pontosan a fodrászüzlet.Szóval elindultunk és pár utcával arrébb , konkrétan a Király utcánál elvesztettem a fonalat, illetve azt hittem hogy már ott vagyunk,de nem láttam azt a kávézót ami előtt elmenve majd a sarkon bekanyarodva végre célba érhettünk volna.Lányom mentőövként bedobta a lehetséges megoldást: "kérdezzünk meg valakit hogy hol van a .....milyen utca is?" Na ,igen  legalább az utca neve lenne számomra ismert,persze akkor még tudtam, de ez is olyan elhanyagolható információ amivel nem terhelem fölöslegesen az agyam.:-)Próbáltam visszaemlékezni hogy merre is mehettünk,mert valamerre mentünk az biztos:-) Aztán egyszercsak megpillantottam azt a közértet ahova hétfőn betértünk dohányáru pótlás céljából. Úgy éreztem magam a "saját" kerületemben mint egy eltévedt túrista, és egyúttal megdöbbentett a tény hogy ennyire nem figyelem mi történik ,vagy mi van a környezetemben, körülöttem. A hogyan tovább kérdés még egyszer felmerült, de ott már gyorsabban tudtam dönteni ,és utána már tényleg sínen voltam. Furcsa hogy egy kávézó volt az ami megmaradt bennem ,és nem a nagy épület...az Opera....