A busz aljzatán     meleg kenyérre         a színes szoknya
Végállomás ez       gyémántbolygón       váljon valóra
Nem lehet élni       nagyobb kincs a víz   álom képeken
Fehér bot karom    álmodozni jó             nem is te volnál
Suttogta a hold     csobban a vízben      metaforája
A gólyafészek       fényes szavait          őrült örömben
Már minden madár mit suttog a szél     tört mozaikok
Lüktető meleg       mikor nem mesél       lakatlan a szív
Szárnysuhogtatás  hull le így a kéz       hallhatatlan csönd
Levélkavalkád       elszáradt levél        kint csörömpölés
Jégvirág nyílik        nevető álarc           és közeledik
Lehelet alatt lassú   folyamok               téged álmodlak
Pányvázott lovak    mossa az idő        belső fényedet
Végállomáson       vénekké lehet        mint gyermek kezét
Átok vagy Áldás    álomtalanul           a fény átdereng
Pazarolt élet         futó érintés           álom- legyező
A részleteket       benned megremeg   tombol a vihar
És az éjszakát      abból szóvá válsz    szögön glória
Pattan a szikra      gesztusok szintjén   s tán elgurul
Befordul a szél      ki mélyen szeret      tallér az égen
Utánad ered         szíved érti meg        Te nápolyi lány
Térdedhez kapod   ne hulljon könnyed    szól a szerenád
Aztán átkarolsz     mértékegysége          nádszálkisasszony
Karöltve megyünk  rovás az időn            nézik a rózsák
Fényes szép álmok csend és sötétség     emészti a vágy
Ki tudja honnan     harsonák szólnak       halálfejszerű
Hidegkéz ország    a néma víztükör         tömlöcbe vele
Terül lapályon       magéhoz vonzza       néma kabócák
Magába zárja       és elmerülnek       a szikes réten
Sziromzáporát      suhannak tova     belépsz a zajba
Aki könnyezik       aludj kisbogár       itt vagy ideát
A gyökerekbe       zöld levél alatt          vajszínű felhő
Tárul a haza       csak pörög pörög       és térdre esik