Szejjantás.
Megint eltelt egy fergeteges nap Húsos Csokoládé életéből, és megint nyugtázhatja, hogy semmi sem változott körülötte.
Szóval...ma kivettem egy dvd-t a tékából (először is ezen gondolkoztam vagy 5 percet, hogy miért téka a neve...aztán következtetésre jutottam, remélem jóra...bár mind1). A kocka3-at. Egész jó volt, ezért úgy döntöttem, hogy lemásolom. Nem sikerült. Ez kb a 3. dvd, amit nem tudok lemásolni, és a tékából származik. Na most. Gondoltam rá kéne kérdezni, "helló, miért nem tudom lemásolni a dvd-ket, amiket innen kölcsönzök?" :). Aztán elvetettem az ötletet. Pedig jónéhány film náluk sem eredeti. Sőt, volt olyan is, aminél a film felénél a felirat spanyol nyelvűre váltott át..de nem számít. Ezen kívül ma jöttem hazafelé Robeszéktől, és konstatáltam, hogy fergetegesen szar a tömegközlekedés. Ahoz, hogy egy autóval kb 20 perces utat megtegyek, utaznom kell másfél órát. És most még szerencsém is volt, mert egyből jött az a busz is, amire mindig várnom kell. Szóval van, amikor 2 óra cakkumpakk(sajnos nem tudom hogy kell írni ezt a szót). Este pedíg ugyanez 2 és fél óra, ha nem érem el a Csepeli buszt (ami olyankor 2 óránként jár). Szerintem ez felháborító...na mind1. Emellett sokat gondolkoztam mindenféle mélyenszántó témán. Ezeket most nem írom ide, mert sosem érnék a végére, és holnap dolgozni kell menni. Meg valahogy mindig olyan nevetségesnek tűnik, amikor ilyeneket leírok. Nem tűnik a monitoron olyan nagynak és eredetinek az egész, mint amilyen a fejemben volt, mielőtt kiengedtem. Ezeket inkább megtartom magamnak. Majd elmondom Robesznek, mikor valamelyik este hazamegyünk a borgödörből, és ittas állapotban leszek :) Robesz 01 az én szerelmem. :) Ezt ő kérte, hogy közöljem, még tegnap este. Megtörtént. Megyek, és befészkelem magam az agyleszívó berendezés elé(nézem a tvt). Hallom, megy a legyen ön is milliomos. Fú, azon sokszor úgy felidegesítem magam...vannak az elején az ilyen 5000Ft os kérdések. Jön Kovács Erzsi Kápolnásnyékről, és olyan büszkén egészíti ki a hiányzó részt egy gyerekversben, mintha Nóbeldíjátadáson mondana köszönőbeszédet....na meg van az a kategória, akinek az első pillanatban megvan a kész válasza minden kérdésre, de még nekiáll magyarázni orrba szájba, hogy "tudom, mert ezt még 90ben olvastam egy piros borítójú könyvben, amit Fodor Géza írt, aki egyébként 56ban született, és leszármazottja Petőfi Sándornak, aki.....". Na. Ez már biztos unalmas blog lesz, meg hosszú is. És vége a műsornak....eeeheheheheee. Pedig bírom, ha égnek áll a hajam, nem kell zselézni. Nnnna, a viszont pitypalattyra.
Üdv. |