...és egyben az utolsó is. Mert nem maradok az. Eszembe sem jut. Csak egy pillanatra elképzeltem, milyen lehet.

A reggeli csomagolással kezdődött. Többóra sírás és kb. másfél óra alvás után fogalmam nincs, mit pakoljak. Hány napra, milyen ruhákat. Aztán leesett... NEM nyaralni megyek. Tehát a fehérneműkön kívül és a napi használati tárgyakon kívül szükségem lesz olyan ruhákra, amikben dolgozni megyek, és valami "otthonka". Kb. 5 napra készülök - minimum ennyi idő kell, mire összeszedem magam annyira, hogy hogy át tudom lépni annak a lakásnak a küszöbét, amin 3 évig osztozott velem valaki. Pontosabban nem Valaki. Az a férfi, akire feltettem az életem. Akivel utazni akartam, akivel házasságot - gyereket terveztem. Aki miatt elfelejtettem már, milyen albérletben élni egyik hónapról a másikra, aki kedvéért eladtam és feladtam dolgokat, amikre most nagy szükségem volna. Pl. nincs még ágyam és szekrényem. Csak dohányzóasztalom, fotelek, egy komplett konyhám (falak nélkül) étkészletem, lábasok és fazekak és poharak és tányérok és evőeszközök és kisgépek.
Most inkább nem is leltározok. Úgyis kiderül, mikor majd végleg csomagolok, hogy mi minden kerül a dobozokba.

Még a ruháknál tartok. A fürdőszoba kiürül, a sminkcuccaim kellenek - a púder biztosan, hogy vörösre dagadt szemeim és orrom eltüntessem. Vagy legalább álcázzam.
Az egész délelőttöm azzal telik, hogy ki-bepakolom a táskát és közben szorgalmasan itatom az egereket.
Úgysem látja senki, csak a végeredményt.
A "ház ura" reggel elhúzott dolgozni, kettő perc öltözés és másfél perc borotválkozás után. Közöltem vele, hogy áramtalanítson mindent, mert ha másnap reggel hazaér, én nem leszek itt. Dörmögött valami választ, kihúzott minden háztartási gépet a hűtő kivételével és fogta a kulcsait. Az ajtóban ennyit közölt: "Elmentem, szia!"
Barátnőmmel egyeztettem, munka után vár. Szombat lévén, ő otthon van, én délutánra megyek. Este 9kor aztán irány a város másik vége, ahol kedves barátném éppen azzal foglalatoskodik, hogy átrámolja miattam a szekrényét.

Még egyszer körülnézek, becsukom az ablakot, kikapcsolom a számítógépet, és rácsukom az ajtót az elmúlt három évre. Gyorsan végigfuttatom a fejemben, minden nálam van-e. Ó, egy dologgal még több is van nálam, mint kellene: egy nagy kés van a szívemben...

Nézem a metróban az embereket - de a padlót gyakrabban. Nem sikerült a szemem és az orrom kinézetén javítani, ráadásul a szemem folyamatosan könnyben úszik, és a szívem súlya többet nyom, mint a táska a hátamon.
Szándékosan húsz perccel előbb indultam, hogy majd leülök egy kicsit hátul az üzletben és összeszedem magam. Egy kávé vagy egy tea segíthet, és lenyugszom.

A délelőttös lány meglátott a halom cuccommal:
- Utazol valahova? És hogyhogy ilyen korán ideértél?
- Költözöm. - És máris sírok.
- Mit csinálsz???
Ő úgy tudta, hogy én egy kiegyensúlyozott komoly párkapcsolatban élek. Eddig én is úgy gondoltam...
Hátramentem, és örültem, hogy legalább a hátam felszabadul a nehezék alól.
Gyorsan két mondatban elhadarom, mi történt, de alig bírok beszélni, mert  a sírás zokogássá erősödik.
- Van valaki... - kezdi tapintatosan. - Van hova menned?
- Igen, a barátnőm már vár.
- De miért jöttél be dolgozni?
- Mert be vagyok írva délutánra.
Kezembe nyomott egy pohár teát, és nekiállt telefonálgatni.
- Így most nem dolgozhatsz!
Elmagyarázta a főnökségnek, hogy "családi okok miatt" ki vagyok borulva, és alkalmatlan vagyok a munkára. Itt nagyon kell figyelni, egyetlen elrontott pénzváltással több ezres hiányt csinálhatok magamnak. Pont most, amikor minden egyes forintra szükségem lesz.
Másik délutánost nem tudtak keríteni hirtelen, de ő vállalja, hogy benn marad még 4 órát, aztán bezárja az üzletet.
Most pedig kiszalad pisilni, mert szegény már alig várta, hogy megérkezzek. De addig eszembe se jusson váltani! Be se jelentkezzek a gépbe!

Üldögélek a teámmal, felhívom a barátnőmet, hogy ma korán végzek - mondjuk tíz perc múlva. Elém jön, hogy odataláljak.

Visszajön a kis munkatársnőm - egy üveg vodkával.
- Ezt neked hoztam. Legalább a felét Te idd meg, és érezd jól magad a barátnődnél!
Kikerekedett a szemem. Sárgadinnyés vodka. A kedvencem. De nem akarom elfogadni.
- Ne csináld már! Nem viszem el, majd egyszer leülünk nálad és együtt megisszuk.
- Nem, ezt most ketten megisszátok a barátnőddel.
A nyakába borulva kérdeztem meg, honnan tudta, hogy ezt szeretem. Nem tudta, csak azt, hogy erre van szükségem...


Folyt. köv. - Még csak ennyit bírtam "feldolgozni" a történtekből