| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Meglepetés vasárnap délután Ideje:: 10-02-2005 @ 02:12 pm |
|
|
|
|
Kapu csengő dallamára eszmélek fel egy könyvből. Ablakon kikukucskálok olvasószemüvegem lencséin keresztül. Szilvi, a kedvenc szomszédlány áll ott, karjában unokahugával. Lesétálok az emeletről, kinyitom a kaput. Csak kötelező olvasmányra és egy pár elemzésre van szüksége, mert holnap témazárót ír. Mosolyogva bólintok, pillantást vetek a kis Encsire a karjában, aki gyorsan és szégyenlősen fordítja el a fejét. Felbaktatok az irományokért, meg sem lepődve azon, hogy a gyermekből ilyen reakciót válltottam ki, hiszen általában ez van ha a szúros tekintetemmel megtalálom őket. 2 perc múlva nyújtom is át a könyvet, és a jegyzeteket. Ekkor egy sosem várt meglepetés készteti arra a lában, hogy gyökeret eresszen, és álljok ott bambulva, némán. Szilvi egy köszivel, és sziával elintézi a dolgot, de kis Enikő... Kinyújtja kezeit, átkarolja nyakam, és az arcomra nyom egy hatalmas puszit, majd elmennek. Csak akkor eszmélek, mikor a macskuszom erősen dörgölődzi kezd, és kajáért nyávog.
Nem értem a gyerekeket. Nem mintha nagyon akarnám...
Anyukámat már többször megrígattam azzal, hogy nekem nem kell gyerek, nem szeretem őket. És tényleg így van. Nincs türelmem őket tutujgatni. Nem értettem soha, minek kell karon vinni a kicsiket, mikor van lábuk is, amivel már tudnak járni. Nem tudom fefogni, miért kell még egy 3 évesnek gügyögni, vagy épp babusgatni. Miért kell a kezembe vennem az újszülöttet, amikor nekem elég az is, ha tisztes távolságból egyszer rápillantok. Miért kell könyörögni neki, hogy köszönjön, meg van a magáhozvaló esze, ha akar, akkor köszön, nem érdekel. Miért kell mindig mosolyognom rá, amikor épp rámnéz, ha elsírja magát, akkor ez van, ez sem érdekel.
Rokonságomban 3 gyerkőc cseperedik. Minden évben, május elsején eljön az ideje a nagycsaládi banzájnak, evés-ivás, beszélgetés stb. Ilyenkor drága unokatesó magára vállalja a bébisintér szerepét, tudja, hogy nekem csak kínszenvedés lenne foglalkozni velük. De mindig ugyanaz történik.. Mindig! Sosem úszom meg. A 30 emberből engem tudnak kiszúrni... Mindenki kedves hozzájuk, lefoglalná őket, édesgetik magukhoz, csak én kerülöm a velük való érintkezést. Naná, hogy az én kezemet akarják fogni, mellettem akarnak ülni, velem akarnak játszani. Megadom magam egy idő után, mert már eléggé furán néznek rám a szüleik. A játék abból áll, hogy leülök melléjük a fűbe, ők kergetőznek, babáznak, vagy épp ütik egymást, én meg csendesen beszélgetek a legközelebbi emberrel, vagy olvasgatok. Ettől függetlenül bennem van az ideg, le nem veszem a szemem róluk, csak akkor szólok, ha már tényleg valami balesetveszélyes dolog kerül a látókörükbe. Estére bekövetkezik az, amit a legjobban rühellek, ülök a hintaágyon ráfanyalodok egy sörre, a gyerekek meg az keresztbe alszanak rajtam. Zsibbad a lábad, fáradt vagyok, de ha megmozdulok, felkelnek, és minden kezdődik elölről, amit ugye eszem ágában sincs megint végigcsinálni...
Nem értem a gyerekeket.. Miért pont engem kell kiszemelni? Tudom, hogy tudják, nem rajongok értük, akkor miért nem lógnak máson? Kezdek már emiatt összeesküvés elméleteket gyártani, vagy üldözési mániát gerjeszteni elmémben. Kész röhej..
"Élet az, ami velünk történik, miközben nekünk más terveink lennének." (Lennon)
Egyedül anyukámat sajnálom, szeretne unokát. Talán majd a tesóm megadja neki, de nekem nincs kedvem.. Nincs kedvem kb. 20-27 évig szenvedni vele. Türelmetlen vagyok, érzéketlen, rugalmatlan, abszolut alkalmatlan a gyereknevelésre...
Csak anyut sajnálom. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 10-02-2005 @ 02:12 pm
| Hozzászóló: khama (Ideje: 10-03-2005 @ 06:26 pm)
Comment: No már rég olvastalak, és nagyon érdekes volt. Tudod, én tyúkanyó vagyok két felnőtt gyerekkel. Tőlem távol áll amit írtál, de azt hiszem értelek, és megértelek. Nem bonyolódom bele hosszasan a pszichológiai elemzésbe, de hidd el, a gyerekek sokkal empatikusabbak mint mi felnőttek. Kell hogy legyen valami kisugárzásod valamilyen frekvencián, amit fognak, ami vonzza őket. Tehát, tetszik, vagy sem, Te bizony valamikor jó anya leszel. Nem a gügyögős fajta, de olyan aki okosan és szeretettel neveli majd a gyermekét. Ezen nem kell görcsölni vagy problémázni, amikor ideje lesz tudni fogod...
Szeretem ahogy írsz. :) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: EnolaG (Ideje: 10-05-2005 @ 06:48 pm)
Comment: na hallod! mintha én írtam volna... de ez van, meglátod, néhány év múlva beleszeretsz egy pasiba, aki gyereket csinál neked, otthagy, vagy otthagyod, és a gyerkőcöd lesz a legjobb fej az egész környezetében. vagy ügyvéd lesz belőle. vagy nem. bocs nem akartalak rémisztgetni. de szerintem van valaki, aki nagyon szívesen elfogadna az anyukájának... |
|
|
|
|
|
