3.lap

Már félúton jártunk az Olaszhon felé, amikor az egyik napon a kocsis kiabálása szakította meg ábrándozásomat. Lassan megálltak a lovak is.
"Úrnöm, egy férfi fekszik az úton, odamegyek megnézem mi történt, de kérem legyenek óvatosak!"-azzal komotósan a fekvö alak felé indult.
Kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, ezért kissé félrehúzva a kocsi függönyét kikémleltem rajta.
Az út mentén egy jól öltözött fiatalember feküdt, a kocsis éppen fölé hajolva vizsgálgatta.
Nem látszott rajta sebesülés vagy vérzés, de én túl messze voltam tőle, hogy ezt bizton állíthattam volna.
Intettem Suzinak, menjen segítsen ide cipelni az ernyedt testet.

Amikor a hintó mellé értek megfigyeltem a férfi arcát. Kedves, szinte bájos volt. Előkelőnek látszott, francia selyem és brokát keverékéből készült felöltöje erről tanúskodott.
Volt a kezén egy érdekes gyűrű. Még sosem láttam ilyet.
Fekete, arany berakásos tűzpiros ugró oroszlánt ábrázolt.
Akárhogy kutattam emlékeimben nem tudtam megmondani kinek a címere vagy jelképe lehet ez.
Vajon ki lehet ez a férfi? Hogy került ide, egyedül?
Lónak vagy kísérőnek semmi nyoma.

Amíg Suzi és a kocsis elhelyezte az idegent a szekér hátsó részében-a ládák között-addig én ezen morfondíroztam. Kicsit féltem is, már hallottam cselszövő útonállokról.
"Indulunk, Úrnőm, a legközelebbi pihenő 50 mérföldre van, ha gondolja ott megszállunk és a nemes urat is megfelelő körülmények között hagyva onnan indulhatunk majd tovább…"
Beleegyeztem.
A kocsi meglódult és újra zötykölödni kezdett a göröngyös úton.
Én a gondolataimba mélyedtem, Suzi elaludt… s én kis idő múlva már el is felejtkeztem az idegenről a kocsi hátuljában, már csak Velencére gondoltam és az én szeretett hercegemre.