| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Mazsola Ideje:: 03-11-2004 @ 09:51 am |
|
|
|
|
| A hétvégén egy kutya szegődött mellém és hazáig kísért. Mikor be akartam menni a kapun bedugta fejét, Én is be akarok menni! felszólítással, erőszakhoz kellett folyamodnom, hogy kint tartsam. Róla jutott eszembe Mazsola, a kutyám, akitől tavaly ilyenkor váltam meg. Hét évvel ezelőtt kaptam ajándékba. Igazi kis kölyökkutya volt, aranyos, szelíd, játékos. Én lettem a gazdája, én etettem, a családban mindenki úgy állította be magának a dolgot, hogy az állat gondozása az én feladatom. Egyre szorosabb barátság alakult ki köztünk, én, mint lelkes tanítómester, megtanítottam hosszas gyakorlások árán, hogy üljön, feküdjön és pacsit adjon vezényszóra. Ezt mindig büszkén mondtam, ha valaki látógatóba jött hozzánk, be is mutattuk gyorsan tudományunkat. Édesapám még élt akkor, s tulajdonképpen ő lett a falkavezér. Mazsola félig vizsla kutya volt, így előszeretettel túrta a földet, néha olyan mély gödröket ásva, hogy saját maga is alig tudott kijönni belőle. Ezt próbálta apu először szelíd módszerekkel megtiltani, aztán, hogy ez nem sikerült, egy botot akasztott a nyakába, ami épp kereszteben állt a melső lábai előtt, így, amikor ment, óhatatlanul is neki ütközött a lába. fájt neki, tudtam kegyetlen módszer, de hatásosnak bizonyult. Apu vitte néhanapján sétálni. elmentek a közeli sörözöbe, Mazsola kint megvárta aput, aztán jöttek vissza. Mazsola félt aputól. Hogy tisztelte-e nem tudom, de ha valami rosszat csinált, már nem is kellett, hogy kiderüljön. Ösztönösen sunyított, lapult, szinte kiabált, hogy most kérem szépen csúnyácska voltam, de azért ugye szerettek. Amikor apu meghalt, szenvedett. Nem értette, miért maradnak el a séták, hiányzott valaki, nagyon és visszavonhatatlanul. Kétségbe is estem, mert nem evett, szemei kidülledtek, sokszor csak gubbasztott, teljesen elkedvetlenedett. aztán kitavaszodott, s lassan ő is felélénkült. elvittem egyszer-egyszer futni a Kamara erdőbe, azt nagyon élvezte. De a falkavezér neki is hiányzott. Aztán tavaly kezdődtek a problémák. Testvérem kislánya nődögél, s már ki-kimerészkedett az udvarra. először félt mazsolától, aztán már incselkedett vele. Nem is ez volt a baj. a kutya ürüléke volt az, ami egyre nehezebb helyzetbe sodorta őt is, engem is. Én minden reggel az összeszedéssel kezdtem a napot, dehát nem tilthattam meg neki, hogy aztán tarsa magát a megegyezett időponthoz. a konfliktus egyre mélyült, s én nem szeretem az ellenségeskedést. viszont szerettem mazsolát, így bele telt egy kis időbe, míg rájöttem, lépnem kell. Körbekérdezések ismerősöknél, kell e egy aranyos, bár már javakorabeli, ráadásul nőstény kutya, de nem volt rá jelentkező. jöttek a hírdetések buszmegállokban, újságban, neten. kilátástalan volt a helyzet és tarthatatlan. elkeseredésemben elvittem az állatorvoshoz, hogy mondjon valamit, azt sem bánom, ha elaltatja, hiszen hét éves már, megszokni máshol kevés esélye van. Ő visszautasított, adott egy telefonszámot, hogy ott biztosan fogadják. Barátnőm segítségével kocsival elvittük egy hétvégén, az Illatos útra. Akkor még nem tudtam miféle hely is ez tulajdpnképpen. csak a szívem sajgott, patakzott a könnyem, mikor a gondozó elvette tőlem és a kenelbe kísérte. Jobb ha nem érdeklődik...mondta, így lesz a legjobb. Megsírattam, meggyászoltam, sokszor hallani véltem, ahogy a kapuhoz érve üdvözöl. Csak káprázat, meg az emlékezés, nyugtáztam magamban. Mostanában nézegettem a neten az állatvédő lapokat, s megdöbbenésemre, nagy betűkkel szinte kívétel nélkül attól óvják a tulajdonosokat, hogy az Illatos útra vigyék ki az állatot. Lekileg vádoltam magam. Dühös voltam, néha vagyok is, hogy hát így történt a dolog, meg lehet persze magyarázni, hogy a kislány élete mégis többetér egy kutyánál, de az érzésekre vajmi kevéssé hat az ilyen okfejtés. Kutyás környéken lakunk, az ugatás megszokott háttérzeneként szól, a kóbórállatok sem ritkák errefelé. A háza még mindig meg van, meg a lekiismeretfurdalás. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 03-11-2004 @ 09:51 am
| Hozzászóló: Paulus (Ideje: 03-12-2004 @ 09:46 pm)
Comment: Nem értem kristálytisztán miért kellett is megválnod a kutyától? Azért, mert az udvarra kakilt? Egy kis odafigyeléssel, rögtön el lehet tüntetni. Ha nem akarod, hogy házon belül intézze el, elviszed naponta háromszor a közeli parkba, vagy erdőbe. Egyszóval rá lehet szoktatni a kutyát, hogy azonos időpontban végezze el a szükségét. (Lásd, szobakutyák)
Szerintem valami más oka lehetett a döntésednek. Én sejtem is hogy mi, de nem mondom ki. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Bogika (Ideje: 03-18-2004 @ 08:37 am)
Comment: Lehet, hogy sikerülne megnyugodnod, ha a szabadidődben egy állatmenhelyre elmennél dolgozni, mint önkéntes, és így "vezekelnél". |
|
|
|
|
|
