Ibolya magasabb volt mint én, de nagyon szép, és én azt gondoltam a legszebb lény a világon. Mikor felelt az órán, sűrűn rám nézett , és én alig észrevehetően bólintottam, hogy minden rendben van. Tanítónk persze megérezte ezt a láthatatlan sugarat és egymás mellé ültetett bennünket. Sajnos a szünetben más volt a párosítás, az én párom Irén volt,az Ibolyáé pedig Feri, aki később lezuhant egy mezőgazdasági repülőgéppel. Egyrészt azért volt így, hogy magasságban összeillő párok legyenek, meg azért is mert Irén a háttérben táplálta ezt a párosítást. Sajnáltam nagyon, és őrülten féltékeny voltam minden szünetben.  Egész életemet boldogságban és készen láttam volna, csak lennék magasabb  tíz centivel. Nagyon nehezen emésztettem meg ezt a változtathatatlan dolgot, az egész világ rosszul van megalkotva, ilyen és hasonló álmaim, érzéseim voltak. Már közeledett a nyár, mikor fogalmazást kellett írnunk a kerti munkálatokról. Rövid ujjú ingben voltam, Ibolya pedig könnyű nyári ruhában, és egyszer csak a könyökünk összeért. Teljesen átjárt valami érdekes  borzongás, mintha Ibolya elektromossággal lett volna tele. A világ nagyobbik része megszűnt létezni, mintha egy gömbben lettünk volna, amiben a színek és érzékek fokozottan vannak jelen, a kívül eső rész pedig szürkén vonult halvány ködbe. A külső zajok is elcsitultak, csak a fülemben éreztem erőteljes dobogást, lüktetést.  Alig tudtam a boldogságtól türtőztetni magam, és eljátszani  hogy ebből semmit nem vettem észre. Ibolya nem húzta el a könyökét, rájöttem ő is úgy tesz, mint aki nem vesz észre semmit. Az egész fogalmazás írás ideje alatt ez így volt, persze alig tudtam a papírra vetni  pár tőmondatot. Nagyon  nehezen ment az írás, mivel nekem a jobb könyököm volt részese a boldogságnak.
Este Marci bácsi eljött hozzánk kismotorjával, hatalmas termetét enyhén megdöntötte az ajtó szemöldökfája alatt és  enyhe savanyú illatot árasztva azt mondta, ezt a kölyköt elviszem a tanyára horgászni a hétvégén. Távozóban annyit mondott még, küldhetnétek vele egy kis kövidinkát, a többire ne legyen gondotok. Este nehezen aludtam el, minden gondolatom a másnapi indulás körül forgott, el is felejtettem Ibolyára gondolni. Így kezdődtek kalandozásaim a halászok, juhászok hortobágyi birodalmában, a Pentezugban. A Pentezug a Hortobágy folyó, és az Árkus által délről határolt háromszög, melynek északi határa csak a puszta. A két folyó hegyes szögben találkozik. Az Árkus szőke és lassú, úgy göndörödik a sötét és sebes Hortobágyba, mint az Ibolya haja a nyári szélben. A  csúcsban helyezkedik el a tanya magas nyárfákkal és fűzfákkal körülvéve melyek hűsítő árnyukkal óvják a természetkedvelő nádi embereket. A tanya neve Sárvári vasutas tanya volt, és pontosan olyan, mintha Fekete István álmodta volna, vagy ahogy én álmodtam az ő olvasása közben. Azért ez a neve, mert állomásfőnökünk ott kapott szívinfarktust. Győzőt szoktam látni az utcán sétálni, hosszú fekete kabátja van, hosszú enyhén őszülő, de még többnyire fekete szakálla. Nem szól senkihez, csak sétál. Minden nap csak sétál. A Fekete Városban beszélt is, akkor a nők ideálja volt.