Legutóbbi bejegyzésemről eszembe jutott egy történetecske.

A hajháló.

Nem tudom a ma emberének mit mond ez a szó, nekem se túl sokat. Úgy tudom, enyhe divat volt a hatvanas években, vagyis voltak olyan férfiak, akik hajhálót viseltek frizkójuk rögzítése céljából. De lehet, hogy ez egy erőteljesebb divathullám lecsendesedése volt ebben az időben. Mindössze kétszer találkoztam vele az életemben: először nagybátyámnál – de erről most kegyeleti okokból nem beszélnék -, másodjára annál az illetőnél, akiről tulajdonképpen ez a történet szól.
A hajháló majdhogynem olyan, mint a nők nylonharisnyája, csak jóval ritkább szövésű, vagyis nagyobbak rajta a lukak. Színe harmonizál a haj színével, aminek következtében szinte észrevehetetlen. Gazdája bátran hordhatja akárhol, munkahelyen, templomban, étteremben, Vidámpark dodzsemében. Ez utóbbi helyen különösen előnyös: ütközésnél a tincs előrebillenne, de a hajháló megfogja. Hasonló a helyzet nagy szélben vagy szakadékba zuhantakor. Nos, a fent nevezett illető – nevezzük K-nak – minden ilyen szituációban szorgalmasan hordta a hajhálót, sőt még egyéb alkalmakkor is. Azt nem tudom miért, talán hiúságból, talán más okból, mire megkérdezhettem volna tőle, sajnos K eltávozott közülünk. (Ezt szó szerint kell venni, az öngyilkosságnak azt a módját választotta, amit így tudok leírni: hosszú séta egy rövid mólón) Körülbelül két hét múlva vetette a víz vissza a szárazföldre. Viszont halála előtt írt búcsúlevelében feleség lelkére kötötte, a ravatalon feltétlen legyen a fején kedvenc hajhálója (erős a gyanúm: mégiscsak hiú ember volt ez a K), amit özvegye természetesen buzgón teljesített. Annál is inkább, mert ő is szívesebben látta párját rendezett hajzattal a koporsóban, mint szétbomlottan. Így történt, hogy K-t hajhálóstul engedték le a mélybe, ahol a jól ismert folyamatok rögvest el is kezdődtek. Ezek pedig: kiszáradás, aszalódás, elrothadás, elbomlás. Ezekbe a megszokott, mondhatnám banális folyamatokba némi színt vitt a hajháló. Ugyanis a hajháló, hasonlóan a tejeszacsihoz, sohasem - de, írd és mond: az idők végezetéig sohasem - bomlik le! K húsa lassan lerohadt csontjairól, s ő fogantatása óta először egyedül maradt. Ugyanis a jól végzett munka örömével eltávoztak tőle a kisebb nagyobb bogarak, mikrobák, bacik és vírusok, akik egészen eddig élősködtek benne. Koporsója is rászakadt csontjaira, aminek az lett a következménye, hogy odafent a hant némileg besüppedt. Sajnos, ezzel már nem törődött senki, ugyanis időközben a temetőt felszámolták, azokat a hozzátartozókat értesítették, akiket még lehetett. K-nak ekkorra már nem volt ilyenje, úgyhogy ő ott maradt a földben, ami fölé először egy gyár, majd egy lakótelep, majd annak egy diszkrét sorozat-felrobbantása után lófuttató került. Ezután az történt, hogy az emberiség sikeresen kiirtotta magát. Az emberiségnek ez a tevékenység így (most mutatom: csettintek két ujjammal) megy egyébként. (Hiába: a rutin!) A földrészek viszont nem szűntek meg vándorolni: ahol eddig víz volt, most sivatag lett, a sivatag meg mégsivatagabb lett: megmondom őszintén (most már lehet) az egész francos bolygó egy bazi nagy sivataggá vált, és egy mikrobányi életet sem tartalmazott.

És ekkor megtörtént! A Föld nevű bolygóra leszállt az első földönkivűli értelem. Név szerint: ‼0q₪xc√∞. És kibe botlik az első károm lépés után a sivatagban? Természetesen K hajhálós koponyájába. Csápjai közé veszi, meglátószervezi: humanoid, gondolja, de miért borítja háló? Nem érti. ‼0q₪xc√∞, aki szubűri telepatikus kapcsolatban van népe Galaktikus Tanácsával, ekkor megnyit egy féregjáratot és elküldi rajta K hajhálós koponyájának hologramját. A Galaktikus Tanács előtt megjelenik K kinagyított és zöldes fényben forgó hajhálóval borított koponyája. Hűha! asztamindenit! azanyát! – hallatszik mindenfelől a meglepődés szavai.
S, persze a tanácstalanság szavai is: miért van háló e humanoid koponyáján? Ekkor összekapcsolódnak a Galaktika különböző pontjain tanyázó. ‼0q₪xc√∞-k, mint egy gigantikus számítógép, s elkezdenek gondolkodni a problémán. Röpke tízmillió év múlva rájönnek a megoldásra, ami így szól: ez a régen kihalt humanoid valószínűleg a Világegyetem legintelligensebb értelmes lénye volt. A háló, mint egy abroncs azért borította a fejét, hogy a nagy esze szét ne vesse.

…