Sziasztok!


„KÓRTÖRTÉNET”-em folytatása,
avagy, hogy mennyire nem mindegy, hol töltöd az éjszakád. (1.rész)


Rengeteg minden történt velem, velünk ezen a nyáron. Nem mindegyikre mondhatom,
hogy élvezetes és jó volt, de hogy nem unatkoztunk egy percig sem, az biztos. :)

Simán átvészeltünk még egy költözködést, szép komótosan, szervezetten, mert hogy - tudván, a közeljövőben „pihenőhelyet váltunk” :), szinte minden a dobozokban
maradt.
Jó magam amúgy is a leszázalékolásom körül forogtam, mélyen a sűrűben, mert a lényeg
a lényeg, a kis biztos fix, tudjátok!

Konkrétan, orvosról orvosra jártam, a két éves kontrollokra, mert az egyik legfontosabb
része ez a dolognak, mint tudjuk. Mert hogy két dolog lehetséges egy leszázalékolási
felülvizsgálaton: vagy leveszik a százalékod, vagy leveszik a százalékod. A kettő közül
választhatsz, kiváltképp, ha nincs mondjuk „protkód”, vagy külön erre a célra elkülönítetten
bevethető pénzecskéd.

Nos, bár az egészségügyben dolgoztam majd 15 évig, nekem valahogy sem az első, sem a
második nincs, a második lehetőség persze független az első variációtól (bár ki tudja!). Mert, az csak
egy dolog, hogy pénzileg úgy általában csehül állok, de amúgy sem adnék, elvből, na meg
minek is, gondolhatná az ember, hisz kórházi dolgozó voltam tizenévig, de nem így működik
ám a dolog. Persze ez a lényegen nem változtat, ad nekik a fene! Na de hát akkor mi lesz
most?

Na, hogy a kíváncsiságod tovább ne fokozzam, olyan „durrr a közepibe” módon a lényeg:
szinte minden eredményem negatív lett. hm….
Ez önmagában egy nagyon klassz dolog. Örültem is kellőképp. Már hogy ne örültem volna!
Hisz az egészség drága kincs, pénzért sem lehet megvenni (legfeljebb a betegséget, mint tudjuk!), szóval a szegecske egyre beljebb kúszott szegény fejembe, mi lesz most velem.
Csak egy kis sztorira térek ki, - betegségeim sorát nem részletezve, mert még megtudnátok,
micsoda rozoga nőszemély vagyok :) -, a körzeti orvosom már szinte haragudott, hogy a
nyakára járok különböző beutalókért. Láttátok volna, hogy tüntetett, amikor már a második
véreredményem is negatív lett. Kijött a rendelőből kezében lobogtatva a vizsgálati
eredményemet és harsányan közölte velem: „- Ez is negatív, látja!? Nincsen magának semmi
baja!!!”.

Mondjuk, én konkrétan tudtam, hogy a leszázalékolásom két éve sem pénzért vettem, de Ő ezt
persze nem „tudhattya” ugye…, bár az Ő zsebébe sem csúszott tőlem még egy fitying sem,
kicsinyke borítékba a nagyocska zsebeibe … na mindegy! :) Nos, de miután a betegek
gyűrűjében állva kis kárörvendő rengéshullám birizgálta végig a bőröm, örülve a jó hírnek
elindultam hazafelé.
Sőt, örültem is, valóban, mert ha valami jó, akkor az jó, és annak illik örülni.
És természetesen az egészség témájával játszani nem lehet, meg őszintén szólva, nem
ragaszkodom én a betegségeimhez, mint a nem régiben talált kiskutyámhoz, a gond csupán
annyi volt, hogy ezt a tényt a testem valahogy nem akarta tudomásul venni.

Na szóval, komolyan szöget ütött a fejembe, mi lesz most velem? Velem? Nem is! a
leszázalékolásommal, mert tény, hogy mióta leszázalékoltak, valóban sokkal
egészségesebbnek és erősebbnek érzem és tudom magam.

Gondolkodtam erősen - az még sosem ártott meg senkinek (asszem!) -, ….. na ekkor
kezdtem fohászkodni. Nem kellett volna. Vagy mégis? Á, dehogy nem! csak talán pontosítani
kelletett volna. Vagy mégsem? Na az eredmény szempontjából ugyan már mindegy, a lényeg
a lényeg, a dolog eredményes lett. Csak így, egyszerűen és magyarosan. :)


folyt.köv.

Eger, 2005. november 8.