9.lap

Félek a sötétben, már kis korom óta nagyon félek. Az erdő titokzatos hangjai, árnyai még nagyobb félelemmel töltöttek el. Minden egyes hang, mozdulat vagy árnyék hatására szorosabbra vettem a gyeplőt.
Útközben Istenhez imádkoztam és a lovamnak ígértem minden földi jót, ha bírja az utat Velencéig.

Messziről már láttam az erdei út végét, a tisztás elejét, ami a szabadulás reményét hordozta számomra.
Igen, ha addig elérek nem lesz baj. Próbáltam kutatni az emlékezetemben, hogy mennyi lehet még hátra .
Talán egy domb, kettő, vagy egy hosszabb-rövidebb szakasz az erdő mentén?…nem emlékeztem pontosan.

Fáztam. Ruhámat átjárta a fagyos éjjeli pára, köpenyemet fák ágai tépték, testem izzadságomban fürdött.
Féltem, még mindig nagyon féltem.

Száz méterre előttem az út kétfelé ágazott, lelassítottam és próbáltam eldönteni merre menjek. Hiába gondolkodtam, nem emlékeztem erre a helyre. Utazásiam során mindig társasággal, nevető, szórakozó emberekkel jártam erre. Olyankor nem figyeli senki, hogy merre jár.

Találomra elindultam jobbra, bízva, hogy a helyes irányba tartok.
Lassan léptettem lovamat előre, halkan szinte lopózva haladtunk a fák között.
Ágakat hajtottam félre, hunyorogva kerestem az út végét. A Hold ezüst félhomálya elkísért az utamon, megkönnyítve tájékozódásomat az erdő közepén.

Már kiértem a tisztásra, amikor reccsenést hallottam a közeli fák mögül. Lélegzet visszafojtva fülleltem.
„Istenem!- remélem nem Robert talált rám, vagy ami még rosszabb útonállók csoportja veti rám magát.”
Minden félelmem ellenére a fák közül egyszer csak egy fekete alak bontakozott ki és felém tartott.
Egyenes határozott léptekkel haladt. Nem volt egyedül, kesztyűs kezének felemelésére két árny mozdult meg a fák között. Füttyszó hallatszott. Akkor már tudtam, hogy mindennek vége, itt valamin történni fog.
Remegő térddel tartottam magam a ló hátán, amíg mellém ért a köpenyes alak.

Amikor a holdfényben megpillantottam az arcát, elsápadtam.
„Ejnye, Victoria, hová siet ezen a sötét éjszakán, egyedül …elkísérhetem, asszonyom?
Robert gróf mosolygott rám köpenyének csuklyája alól.