Sziasztok, immár második hetemet nyövöm nélkületek, mit mondjak nagyon jól vagyok. Tegnap történt, mintha apámat láttam volna, csak szemüvege volt. A hotelben történt a lift előtt.

-Hát te hova mész?

-Megyek le az utcára cigizni.

- Ejnye, hát ott nagyon hideg van.

-Jó, jó, de otthon nem szoktam, mert Sheila nem nagyon szereti.

-Gyere be, a fürdőszobámban van elszívó, és az a füstöt is elszívja, minek mennél le nyolcemeletet, mikor itt vagyunk.

-Na oké, menjünk.

Így ismerkedtem meg Steven-el, itt a nyolcadik emeleten. Jó időben jár már, hatvanhatban költözött át angliából, és lehetett tőle kérdezni. Aranyos egy ember. Elmondta, hogy van egy háza a Huron tónál, és egy Floridában. Szerencsére a vihar nem tett kárt benne, ennek most örüljünk. Bementünk a fürdőszobába, és rágyújtottunk. Tulajdonképpen, ahol én lakom, az nem szálloda, hanem egy panelszerű ház, és lehet bérelni, venni öröklakást, és ez úgy van. Csekély százhatvanezer dolárrért én is vehetek egyet. Kicsit gondolkodtam, -és a garázsban jár vele egy autónyi hely? Igen. Akkor sem  vettem. Steven mindent elmagyarázott. Nagyon büszke voltam magamra hogy mindent értek, és tudok vele beszélgetni. Meghívott a lakásába. Ott is voltam, beszélgettünk, minden nagyon szuper volt, mert Sheilának tudtam köszönni, és ez jó belépő volt. Láttam az összes fényképet a családról, a nyaralókról, és az unokákról. Azóta mailozunk rendszeresen, mivel körülbelül tíz méterre van a lakása tőlem, hát ezért. Nem érti, hogyan lehet élni szárítógép nélkül. Mit csinálunk télen, hogy szárítunk ruhákat? Én sem tudom, ezt nálunk anya tudja, az igazat megvallva eddig eszembe sem jutott. Steven csak hümmögött.

A lakásuk. Nem hiszed el, pont olyan, mint egy szállodai szoba. Ragyog a tisztaságtól, alig vannak bútorok, és a ruhák a gardrobban vannak, nem szétszórva. Kérdeztem is, miért nincs a konyha teleszórva hagymahéjakkal, miért nincs mostalan, miért nincsenek faforgácsok és papírzsebkendő darabok a földön, mert ezek nélkül mi nem is tudnánk élni. Van neki egy kicsike íróasztala, és azon van egy laptop, ez a barkácsműhely. Mert ő internetezik. Minden kocka alakú, minden világos, mindenütt padlószőnyeg van, és minden tiszta. Mondhatnám, ragyog. Meg kell ezt tanuljam, mondtam magamban, és figyeltem. Itt minden egyszerű. Senkit nem érdekel, hogy a másik háza milyen, nem akar szebbet, mindenki csak meleget akar ha hazamegy, és pihenni. Ezért a házak egyformák, kerítés nincs. Mindenki köszön, mindenki mosolyog, mindenki elégedett. Sok a technika, szárítógép, autók, és más csalafintaságok, a lényeg, az idődet te irányítsd. Ezen kívül szinte semmi nem számít. Ez itt ilyen.

Azóta Steven hozzám jár cigizni, persze az indiánoktól veszi, mert azok nagyon olcsón tudják adni. Az indiánok ugyanis itt nem fizetnek adót. Semmilyet. Az indiánok rendelkeznek egy kártyával, és ez mentesíti őket minden, az összes létező adó fizetésétől. Ez nem csak fizetésből való levonást jelent, hanem a boltban is cirka harminc százalékkal kevesebbet fizetnek mint bárki. Ezt teszi a lelkiismeret, ha már így történt, visszacsinálni nem tudjuk én örülök neki hogy így van. Szóval így beszélgetek én Sheilával, és Stevennel, mert engem szeretnek. Nagyon büszke vagyok a nyelvtudásomra, mindent értek. Steven ugyanis Pécsváradon született.