11.lap

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Férjem arca nyugodt és határozott volt ezért, úgy éreztem eljött a szabadulásom pillanata. Már majdnem a nyakába ugrottam amikor, megláttam a hideg tekintetét.Ő rám nézett és eltolt magától. „Asszonyom...sok gondot okozott nekünk Roberttel” - mondta , s mint egy végszóra belépett a szobába gróf is. Halál sápadt lettem, ekkor jöttem rá mindenre. Scarborough és Robert összejátszottak a hátam mögött. Hirtelen elszállt minden erőm és csapdába szorult állatnak éreztem magam, akinek innen már nincs menekvés.

Megtörten ültem le az ágy szélére, a szívem egyre hevesebben dobogott. Nem tudtam, mit tegyek: idegességemben elkezdtem a ruháim redőit rendezgetni. Pánikba estem, megéreztem, hogy itt valami történni fog.„Victoria, nem akarjuk bántani önt, csupán egy jelentősebb részre volna szükségünk a vagyonából”- kezdte rá Robert, mire a férjem felpattant a helyéről és átvéve a szót járkálva, gesztikulálva próbált érvelni a „Szövetség érdekei” mellett.Halkan ,de határozottan vázolta a szervezet felépítését, tagjait.Duruzsoló hangja betöltötte a kis szobát.

Én már nem rá figyeltem, hanem bénult agyamat kényszerítve gondolkozni próbáltam.Kezdett összeállni bennem a kép, minden apró jelenet, történés. Scarborough a vagyonomért vett el, az hogy ő diplomata volt megfelelően biztosította számára a mentességet bizonyos helyzetekben, élvezhette a gyanú felett álló nemes ember pozícióját. Ezért utaztunk folyton, változattuk a helyeket…és ott volt az a sok idegen látogató…hát persze… az éjjeli titkos küldetések, levelek, futárok hozta pecsétes borítékok. Milyen vak voltam!

Persze én mindvégig azt hittem, hogy a szépségem és a jó modorom fogta meg a férjemet – micsoda tévedés! Amíg magamban elmélkedtem a két férfi szüntelenül a vagyonom jó kezekbe adásáról próbált meggyőzni. Robert valószínűleg észrevette, hogy másfelé kalandozom, mert megszólított. Érces hangjára vissza riadtam a jelenbe.„Victoria! Érti miért olyan fontos nekünk, hogy kellő anyagi fedezettel rendelkezhessünk?”- kérdezte indulatosan, kezét a szájához emelve, mintegy nyomatékod adva a mérges hangsúlyának.

„Nem Robert, nem értem és nem is akarom érteni. Apám és elődei vagyonának elajándékozása nem lehet vita tárgya! … és Ön, kedves férjuram maga, hogy gondolta, hogy egy percig is bele megyek ebbe a galád játékba? Kikérem mag…”- kiálltottam, de a herceg hozzám lépve a kezeimet összeszorítva az ágyra lökött és elkezdte az arcomba vágni a sérelmeit.

„Azt hiszi öröm volt magával minden napom? Hogy jól esett titkolóznom és hazudoznom mindenkinek?Hogy szó nélkül kellett tűrnöm a kalandját Valeyrac herceggel? Igen, végig tudtam róla! Belementem abba is hogy ideutazzon, pedig tudtam jól, hogy csak Ő hozzá akar sietni. Szereti? mondja meg, asszonyom szereti? Ne inkább ne mondjon semmit! Ez az egész csak kapóra jött nekünk. -engedte el a kezem és fel alá járkált a szobában.- Tudtam, hogy önszántából nem ad pénzt ,ezért cselhez folyamodtunk. Robertet küldtem maga után ,hogy tartsa szemmel és ha eljön a megfelelő idő akkor lépjen majd közbe. Rabolja el és kérjen váltság díjat, amit én az ön pénzéből ki is fizettem volna….igaz nem öncélra , hanem a szövetség érdekeiben. Nos már mindegy, miután megszökött minket pedig sürget az idő, nem maradt más választásunk, fel kellett fednünk magunkat ön előtt.Tudja Victoria nem hittem, hogy megszökik -mosolyogta- bátrabb, mint gondoltam.""

Leült mellém az ágyra és elővett papír köteget. Gondosan széthajtotta a lábán, elrendezte majd felém nyújtotta .”Íme, Victoria, már elrendeztem mindent, csak alá kell írnia. A rendelkezésemre bocsátja a nagyanyjától kapott gyémánt nyakékeit, a bécsi palotáját valamint egy párizsi nyári rezidenciáját. Ha ezt meg tette élhetünk ugyanúgy, mint eddig. Én nem zaklatom Önt soha többé….gondolja meg!

Agyamban cikáztak a gondolatok, a lehetőségek. Nem, nem engedhetem, hogy ez a férfi tönkre tegyen és ellehetetlenítsen egy életre Ha most engedek sosem lesz tőle nyugtom.Felálltam az ágyról és kezembe fogtam a papírokat. Mereven magam elé néztem aztán, egy mozdulattal széttéptem őket. Robert és Scarborough abban a percben felugrottak a helyükről.Én mosolyogva a földre dobtam a széthulló papírfecniket és széttártam a karom:”Sajnálom, uraim, erre nem vagyok hajlandó!  ”