...csak úgy vagyok...jobban mondva ténfergek...sokszor ülök otthon a szobámban, a meleg radiátoron, és bámulok ki az ablakon keresztül az élet sivár dolgaira...sáros kocsik, latyak, szomorú, borongós, esős idő...esernyők, sárdagonya az utcácskákon...az örökké teli parkolójával a Baumax-x...a Profiban bevásárlók...a kiállhatatlan zsibongó forgalom...jönnek és mennek a napok...elviszik magukkal minden reményemet arra a jóra, hogy talán találok egy kellemes társat...több társkeresőben is tag lettem vénfejjel...de sehol semmi öröm...mintha legalább két dobókocka volnék, jól összeráztak egy fapohárban, és most azt várják tőlem, hogy váltsam be a hozzám fűzött ígéreteket valakinek...szóval hányódom...este pucér ágybabújás, természetesen egyedül...úgy hervadok el, nemhogy méhemnek, hanem lelkemnek sem lesz gyümölcse...sokszor a valóság úgy rám tapad, mint egy vizes ruha...és az emlékeimmel összeolvadtam...már nincs is éles határ köztük és köztem...egyek vagyunk, én és az emlékeim...barbár világban sínylődök...hol az út vége?...és egyáltalán, milyen úton haladok?...haladok?...jelen körülmények között megpróbálok még a kifli illatának is örülni...a csók nagyon hiányzik...