Megpróbáltam a latyakot elvezetni a járdámról, nem sikrült. Nem szeret a víz felfelé folyni. Csapkodni kell, így a hó elnyeli... Befűtök... Az asszony kiúszik-csúszik a 7 órás buszhoz. Ja kérem! A miénk a legEUsabb utca szerteföldön. Egy felvidéki diplomata barátom - akkor még Genfben dolgozott - tavaly meglátogatott, Ukrajnába menet. A francia sofőrje megkérdezte: It is Ukrain? Nem teljesen, bár...

Gondolhatjátok. Tavaly a helyi Nagyújság meghirdette a "Nógrád legnagyobb kátyúja" fotópályázatot. Nem mi nyertünk. No azért, mert képtelenség volt lefényképezni a kátyunkat, hiszen az utca elejétől a végig tartott. No jó! Van imitt-amott benne egy kis utacska. Jó latyakramért időben ezeken ugrálnak sorstársaim a buszmegállóig... Mindegy, az a lényeg hogy: itt MINDENRENDBENFALVÁN (papíron város lennénk) aztán minden a legnagyobb rendben van... Ne kuncogjunk ott a hátsó sorban, mert a lakossági fórumon is megmondták... És, ha ott megmondják, akkor az megvan mondva. Kész!

Megmondák, hogy kevés a gyerek (200) és bezárják az iskolát. Bezárták. Tüntettet a nép, még a parlament elé is elvittem a merészebbeket. Le se tojtak bennünket. Azóta tele vannak a buszok. Nem kellett járatot szűntetni...

Letudom a csirkéimet... Kiolvasom a leveleimet... A sógor hoz egy üveg - jóféle házi pálinkát - most csorgatták le valamelyik főzdében. Előrelátó! Tudja, hogy a saját-készlet megcsappanása után - 1-2 hónap múlva - nálam még mindig megkóstolhatja, hogy milyen is volt a saját pálesza...

Csitt... Néhány órát írtam... Muszály ilyenkor is, mert a képernyőtől bevörösödik a szemem és kikapok az asszonytól... Délig így repetázhatok... A fenét! Megjött az asszony!... Kilépés a gépből, mintha misem történt volna... Ennyire elszaladt volna az idő?... A nagy túrót!... Előbb jött!

- Mi van? - kérdezem.

- Megint munkanélküli lettem - csuklik, s olyan vörös a szeme, mintha a számítógép előtt délelőttözött volna.

Ez most egy rohadt január másodika.