Azért írok most ennyire megkésve, hogy az előző blogomnak, legyen ideje, hogy úgy mondjam, szétterjedni a Hálón, hiszen ahhoz a problémához, ügyhöz képest bármi csak bagatell lehet.

Ilyen semmiség például, amire most gondolok, hogy milyen kár, hogy nem vagyok depressziós, de még egy nyamvadt szexuális frusztrációt sem tudok felmutatni. (Kifejlett perverzióról nem is beszélve). Pedig ezekkel milyen kis helyre, szaftos-depes naplót tudnék rettyinteni ide. Legalább ha alkoholista lennék! Az volna ám a szép világ! : széteső család, válási procedúra, gyerek-elhelyezési problémák, egyszóval, apró tragédia-virágszálak; csak le kell hajolni értük, s lehet kosárkába szedegetni. Színesek, szagosak, szinte kínálják magukat a toll (billentyűzet) alá. Más lenne már az is, ha gyűlölni tudnék valakit, egy embercsoportot, vagy úgy az embereket általában. De hiába vizslatom magam, sehol egy rasszizmus. Pedig az most nagyon trendi. És, ha én lennék egy elnyomott kissebségi? Mondjuk cigány vagy homoszexuális. Vagy egyszerre mindkettő. Ó, az már maga volna a Kánaán.
Vagy itt van a szerelem, mint olyan. (milyen?) Miért nem vagyok szerelmes? Sőt, miért nem kívánok egyáltalán szerelmes lenni? Milyen jó téma is lenne… Egy halálos, viszonzatlan szerelem… hmm. Szinte érzem a nyelvemen az ízét, olyan, mint a keserű csoki, sok könnyel, mélabúval, holdas költeményekkel, a “Lélek”, a “Szív” betű, ill. hangsorral telegyömöszölve.
Ehelyett mi van? Ehelyett van egy tök normális család, tök normális családtagokkal. Sehol egy drogozó gyerek, félrelépő feleség, iszákos apa. Mit tegyek? Netán találjak ki egy feleséget, aki már nem kívánja, ne adj isten, unja is a férjét (szexuálisan), és teljesen ki van borulva, amiatt, mert a gyerekei kezdenek kicsúszni kezei közül, úgy érzi két évtizedes áldozatvállalása hiába való volt? Vagy egy férjet, aki elhanyagolja az ágyban a feleségét, mert minden idejét munkájának és kedvteléseinek áldozza fel? Vagy akinek kapuzárás előtti pánikja ugyan más ölelő karokba hajtaná, de az eljövendő bűntudat kényelmetlenségének sejtése visszariasztja a tényleges cselekvéstől, ezért minden felesleges energiáját kedvteléseibe öli, amitől aztán a feleség falramász? Vagy egy huszonkét éves gyereket akiben a művészi hajlamok antagonisztikus ellentétben vannak világ farkasvoltának tiszta tudásával?
Nem. Ez sem megoldás. Akkor inkább maradok egy kvázi rosszkedvnél, ami köztudomásúlag a depresszió kisöccse. De miért kvázi? Azért mert valójában nem tudok rosszkedvű lenni, nálam a rosszkedvűség csak póz, jól nevelt megfelelés-kényszer, vagy jobb esetben alkalom arra, hogy gondolataimat leírjam. Vegyük csak példul a múlt hét csütörtökét. Harmadik napja esik, odakint úgy lógnak a felhők az égből, mint olajos rongyok a lavór mellől, előttem a három oldalú konyhaasztalon holland Ella burgonya (minden határozott tiltásom ellenére; hiába a szükség beatköltőiesen: Moloch, Adysan: Disznófejű), előkelő testükben kék-zöld foltok, a harmadik elfaragottnál kidobom az egészet. Pillantásom a leveles kosárra esik: APEH-levél; nagy kegyesen engedélyezik, hogy 18 havi részletben törleszthessem azt az ÁFA tartozást, amit egy hasraütés után állapítottak meg, utólag, az előző évre vonatkoztatva, de az az évi árréseket alkalmazva. De, az emiatt keletkezett bírságot és folyamodványát, a késedelmi pótlékot persze teljes összegben és azonnal be kell fizetni. Ugyanis, mint írták a folyószámlámon túlfizetés mutatkozik, ezért haladéktalanul irányítsam át ezt az összeget a bírság és késedelmi pótlék fedezetéül. A részleteket természetesen a pótlékokkal megfejelve teljesítsem, de most rögtön, Április 1-én! Meg különben is, mit akarok, hiszen van egy garázsom felerészben, és ez nem életszükséglet! Az Anyád! Az nem életszükséglet!
Közben a tekintetem kikalandozik az ablakon, a szemetes konténer eltűnt a rárakott szemét alatt, körülötte lom-orgia, aha, most van a Nagy Tavaszi Lomtalanítás. Ilyenkor cserélnek gazdát a lomok. A lomok transzcendenciációja. (Mily fura szó!)
Szóval, ebben a pillanatban minden okom meg volna a rosszkedvre, a külvilág, vagyis ami nem Én vagyok, szinte hasba rúg negatívságával. És én mégsem. Hogy miért? Mi a titok? Megtudjátok a következőben.