A konyhában ülök és történelmet tanulok. Az eseményeket tudom, mintha mindig is a fejemben lettek volna és csak elő kéne hívnom onnan őket. Azonban a nevekkel örök harcban állok. Elfeljetem, összekeverem őket.

- Nem mindegy, hogy Stuart Károly vagy Stuart Jakab?- panaszkodok fennhangon. Aztán a letünt nagy királyok morózus szellemeire gondolva magamban visszavonom az előbb elhangzottakat.

Ennek ellenére, mint egy makacs bogár, fülemben zúgott egy régi hang: "...mert mennyivel többek vagyunk a puszta nevünknél".

Ellenszegülve a latinok bölcseletének (Nomen est omen=A név előjel) talán a név valóban nem több egy adatnál. Ott szerepel a kérdőívekben a lakcím ,a születési év és a telefonszám mellett. Jelzi, hogy te is létezel, de ezen kívül semmi mást nem ad, nem tesz emberré.

Hiszen hiába töltesz ki egy ürlapot, személytelen maradsz. Csak egy leszel a Molnárok, Ráczok,Liptákok közül.

Nem a név, hanem a tetteink tesznek naggyá. Csak ezek után lesz a nevünk hallhatatlan.

A tetteink konzerválódnak a neveinkben. Talán a név nem több, egy kelléknél...