Vasárnap déli tizenkettő. Félbeszakítva az úrvacsorás istentiszteletet rohanok haza, remélve, hogy ilyen időpontban nem lesznek sokan a Tescoban. Legyűröm a lelkifurdalást, ami feljön, hogy ejnye, még egy istentiszteletet is félbehagyok holmi bevásrlás ürügyén. Hát igen, ez márcsak így van. A buszon tömeg. Talán elszámoltuk magunkat, ötlik fel a gondolat, de most már mindegy. A Camponánál leszállunk. "Mint a kis állatok! Mennek csak az orruk után, nem számít, hogy hol a járda, hogy frissen vetett a fű" forgyan fel anyu. Ugyan hagyd el, mondom halkan, de engem is rosszul érint a szemetesből kiesni akaró sörösdoboz. Minden fel van írva. Már tudjuk nagyjából mit hol keressünk, nem tépelődünk sokat, vagyis én nem hagyom anyát bámészkodni. Legyen olcsó és minőségi. Ez a legnehezebb. Tesco cukor, tesco tusfürdő....Olcsó és színvonalon aluli. Egy vékony fiatal lány tolja előttünk kosarát, benne egy síró kisgyerek. Kiömlött lisztben járunk, a polcon egymás mellett hever a dezodor és az étolaj. "Hát ez elképesztő, akár tíz éve Bulgáriában" így anyu. Én szótlanul tolom a kocsit mellette. Egy fiatal, vékony huszonéves pakolja az árut, fáradtnak látszik, elgyötörnek. Nem veszünk sokat, hamar be is fejezzük a vásárlást, 15000 Ft lesz saccolom meg ránézésre. Kicsit fölébecsültem, ritkán esik meg velem. Eddig eljutottunk, ez a dolog könnyebbik, de idegtépőbb része. Most következik a hazacipelés. Jól jönne egy kesztyű, nem vágná úgy a kezem a nehéz szatyor. Kint a parkolóban a kocsik között lavírozunk, s én, mint kis állatka nekivágok egyenesen a fűvön keresztül a buszmegálló felé. Anyu kissé megütközik, de velem tart, nem szól egy szót sem. A buszon megint tömeg. Áporodott szag, fülledség, s tipegő öreg néni szatyorral, alig bírja, elszégyenlem magam. Belül azért dühös vagyok, tehetetlen a kényszer nagy úr, s enni minden nap kell. Megfájdul a hátam mire hazaérünk. Anyu mindennap szatyrokkal érkezik, s neki jobban fáj már, ami fáj, de csak ritkán panaszkodik. Valahol mindennap egy kis istentisztelet, szolgálat, viselés...Anyu mindig korábban kel, mint én, s a reggelim már ott az asztalon. Hogy fogom mindezt neki meghálálni nem tudom..Nem is lehet egészen, csak szeretni lehet, s ha kell támaszként ott lenni. Éjjel én kapcsoltam ki nála a tévét, mert elaludt rajta. Nem ébredt föl, de gondolatban betakartam.