Szóval csak hogy helyére kerüljenek az elhangzottak, összességében nagy dolognak tartom, hogy tegnap olyan emberekkel lehettem együtt, akik előtt nem szégyeltem a gondjaimat és mertem beszélni önmagamról. Persze szép dolog az őszinteség, de néha magamat is zavarba hozom, hogy illetlenség csak úgy kipakolnia az embernek a lelkét az asztalra.

Szóval nem úgy vettem, hogy bárki nekem esett volna, vagy ilyesmi... Én csak a szerelmet védem, nekem csak az fáj, ha azt bántják, de hát ugye, ahogy ez ott is megállapításra került, a szerelem az nem egy egyértelmű valami -mindenki annyit tud róla, amennyit megélt ebből. Így aztán nehéz beszélni valamiről, ami az egyik embernek önzés, és fájdalom, a másik embernek kiindulópont az élet göröngyös útján való elinduláshoz, a harmadiknak meg minden ok nélkül való csoda, akár fáj, akár nem..

És persze az erőviszonyok sem egyenlőek, mert aki egy szerelmet élt meg, annak nyilván az az egy lesz a szerelem.. aki többet, az valószínűleg tudja, hogy egyik szerelem sem mérhető a többivel.. szóval nem volt könnyű lecke beszélgetni valamiről, ami egyrészt nagyon személyes, másrészt meg nagyon általános.

De én is úgy érzem, hogy megint rengeteget tanultam, újabb darabkák kerültek a helyére a fejemben, de mindenek előtt ismét írni szeretnék, és ennek most mindennél jobban örülök!
Úgyhogy a magam részéről nagyon köszönöm mindenkinek, hogy elmondta amit gondolt.