hát igen... mivel s foglalkozna egy exhibicionista - lassanként már nem is önjelölt - művészpalánta, ha nem azzal, hogy a benne élő legszentebb dolgokról próbál a világnak mesélni, ahelyett, hogy... de mindegy, az nem számít, hogy mit tennék ha nem ilyen lennék, mert ilyen vagyok... Én*! - ez az első lecke... az én leckém, ha nem akarsz figyelni rám, ne maradj... biztos van jobb dolgod! - a második lecke... figyelj... Rám, Rád... Rá... nem tudhatod, hogy ki vagyok és azt sem, hogy ki leszek holnap, nem is számít igazán, csak az számít, hogy maradtál... hogy érdekellek, hogy itt vagy Velem még néhány percig... hát figyelj rám, mert én is csak Rád figyelek... az első lépés a boldogság felé!

gondolom rájöttél már: ma leckék lesznek - minden nap leckék vannak, voltak, lesznek... - ez volt a harmadik... tanulni kell az élettől, Ő majd mindenre válaszol, csak ne fogd be a füled... a szemed... az orrod... a lelked... - remélem jól megtanultad a második leckét... "figyelni Rád", mert erre most nagy szükséged lesz... hidd csak el!

... már csak egy lecke maradt amiről ma beszélni akarok - nem mintha nem lenne több, de most elég ennyi, még másról is kell írnom - ez pedig a szabadságról szól... nem hiszem, hogy ugyanarra a szabadságra gondolunk, - bár csak tévednék... vagy nem is tudom - mert ennek a szabadságnak a magány és az örök távolság a rokonértelmű szavai... nem is rokon... iker..
most talán nem értessz még... vagy igen? akkor sajnálom, hogy meg kellett tanulnod... bárcsak sosem kellene...
tehát, mielőtt végleg elkeverednék a gondolataim között, a lényeg, hogy a leckék során egyetlen dologról kell lemondani: a birtoklásról... senkit nem kötözhetünk magunkhoz, azaz megtehetjük... de a hús kötelékei nem zárhatják magukba sem a szellemet sem a lelket, és a puszta hús birtoklása nem hinném, hogy igazi örömet nyújt... legalábbis engem nem vonz jobban mint a necrofilia gondolata...
magadban vagy egész életed során... pont annyira mint születésed-, és pont annyira mint halálod pillanatában... és csak az a tied amit hoztál... és amit elviszel!

persze mindannyiunknak megvannak a módszerei, hogy enyhítsük magányunkat... hogy csökkentsük a köztünk feszülő távolságot... én elmondom az én módszeremet - ez már nem lecke... mint már mondtam ne olvass, ha nem érdekellek: Én!

nem véletlenül adtam az utolsó leckének a szabadság címet, hisz semmit nem tehetek egy másik személlyel amit ő nem akarna... hiába akarom, neki jogában áll nem akarni engem... én ezt nevezem szabadságnak, és ez az ami igazán távol tarthatja az embereket... önmaguktól: az akarat. de hadd térjek vissza a módszerre e kis magyarázkodás után: egyetlen módot látok arra, hogy igazán közel kerülhessek valakihez, vagy legalább annyira közel kerüljek hozzá amennyire szeretnék, ez pedig az, ha elérem, hogy legálabb annyira akarjon valaki mint amennyire én akarom őt... ez az ami megnyitja az utat kettőnk között! akarj megérteni, mert én azt akarom, hogy megérts - persze nem ez a legszemléletesebb módja a dolognak!

na lehet, hogy érthetetlen vagyok... nézzétek el nekem... majd megpróbálom érthetőbben is leírni... valamikor...

* - persze erről megint sokat lehetne  elmélkedni (hogy Én vagy én), el is kezdtem itt az oldalon... talán egyszer majd befejezem.