tegnap már majdnem megértettem, mit is jelent Müller Péter mondása: a darab meg van írva, te csak annyit tehetsz, hogy jól játszod a szerepedet.
mert persze semmi sincs ok nélkül, egyik dolog jön a másikból... megszülettem, aztán anyám ráhagyott egy nénire, és emiatt évek múlva is úgy érzem, anyámnak minden fontosabb, minthogy velem legyen.
és mert ez fáj nekem, ezért én évekig itthon vagyok a gyerkeimmel, és mert évekig itthon voltam, most idegen lett a nagyvilág.
közben persze történt egy csomó más is: a tesóm lelökött az emeletes ágyról, ezért aztán nem is bánom, ha szenved időnként, úgy kell neki, én is szenvedtem eleget miatta.
nagyapám elvitt a hátsó ülésen biciklivel, naná, hogy a kocsmába, de mindig vett nekem csokit. a nagyapámat szerettem, de ő sajnos meghalt. és persze még egy csomó dolog történt velem, amiből logikusan következik, hogy miért vagyok ilyen, amilyen, de ez valójában rajtam kívül senkit nem érdekel.

nekem azonban jó érzés tudni, hogy amit teszek, annak oka van, bár semmire se megyek ezzel a nagy okossággal. ha nem én lennék, hanme mondjuk a hugom lenne én, akkor valószínűleg vele minden egészen másképp történik. ha őt rábízta volna egy nénire anyukám, akkor ő arra a következtetésre jutott volna, hogy az öreg nénik nagyon aranyosak, és milyen jó egy öreg néni mellett felnőni. és ha az öcsém lelökte volna az ágyról, akkor biztosan felpattant volna, hozzávágja a kiesett fogát, és nagyvonalúan a szemébe mosolyog: pukkadj meg, akkor is szeretlek.

csakhogy én én vagyok, és hiába logikus, hogy ilyen vagyok amilyen, nekem fáj, ami fáj, és kétségbeesetten próbálom kitalálni, hogyan lehetnék már végre nagy és okos felnőtt, de hiába minden igyekezet. és akkor eszembe jutott ez a darab meg van írva, csak játszd jól a szerepedet. és hogy jobban megértsem, példának okáért felhoztam Hamlettet, akit én teljes egészében megértek, mert hiába királyfi, mindenekelőtt ember, és piszok rossz érzés lehet ez a meghalt a király, éljen a király, még akkor is, ha az életnek ez a rendje, és egy ország nem maradhat király nélkül.

nos tehát, Hamlet is szépen túlléphetett volna a dolgon, meghalt az apja, de az anyja él, az országnak meg király kell. igazából semmi különös. csakhogy bármennyire is logikus minden, ő Hamlet. Hamlet a dán királyfi és nincs mese. fütyül a szokásjogra, az értelemre, neki a szíve diktál.
na, és akkor igazából itt kezdtem megérteni a dolgot, hogy ugyebár a Hamlet szerepe is előre meg van írva, hála a jó öreg Williamnek, és mégis.. milyen sokféleképp eléjátszották már ezt a szerepet. volt aki úgy játszotta, mintha őrült lenne (naná, aki nem képes felfogni, mi az élet az őrült, meg egyébként is az igazságba bele lehet őrülni, szóval akátr így is lehet)

volt aki úgy játszotta el ezt a szerepet, hogy aztán a nézők könnyezve álltak fel: bolond a világ, csak egy ember van, aki mégis az igaz uton járt: és ez Hamlet.
na szóval ebből aztán meg is értettem, hogy a lényeg, hogy hiába meg van írva a darab: igazán jól játszani csak akkor lehet, ha az ember jól játsza a szerepét. ha meg kell halni, meghal egészen. ha nevetni kell szívből nevet. ha épp sajnálnia kell önmagát, akkor sajnálja egészen.

úgyhogy azt hiszem, én most épp belehalok egészen.