Azon gondolkodom, életünk során hányféle kötődés alakul ki. Barátságok szövődnek, szerelmek bontakoznak ki a semmiből, munkahelyi kapcsolatokat ápolunk. Ez a valódi, kézzel fogható világ. S ami ezzel jár: igaznak hitt barátságokról derül ki, hogy csak részünkről volt igaz, lángoló szerelmek pernyeként futnak szét a szélben, munkahelyeket váltunk, és a napi történéseket már mással osztjuk meg. S az élet megy tovább, új és új emberekkel ismerkedünk. Köldökzsinórok tekerednek a nyakunk köré, míg más köldökzsinórok tartják bennünk az életet a körülöttünk lévő nyüzsgő világban.

Aztán ott a virtuális világ. Egy-egy site egy-egy mikrotársadalom. A legtöbb esetben arctalanul szeretjük meg egymást, a miliőt - építjük, szépítjük a magunk kis virtuális közösségét. Mint mondtam, arctalanul többnyire, így a szavak még hatalmasabb erővel bírnak, mint a való életben. Itt nincs lágy tekintet, félmosoly, "ugyanmár" nézés. Itt csak a puszta betű van, amivel nagyon csínján kell bánni. Mert a szó simogat, a szó megölel, ám, ha kell, elvágja a torkod is. S képes elvágni köldökzsinórokat is. Mint ahogy most elszakadt az a hosszan kunkorodó köldökzsinór a szinte otthonomként szeretett site-tal. Nem volt könnyű szülés, sok kisebb-nagyobb fájás előzte meg. De egyszer minden döntést meg kell hozni.

Jó tudni, hogy máshol is otthonra lelhet az ember. S jó tudni, hogy az ember azért ahogy öregszik, talán mindig kicsit bölcsebbé is válik. Számomra nagy tanulság: ha szakadozik a köldökzsinór, menni kell, mert a lyukakon eltávozik az éltető erő, mindaz, amitől értékes a site számunkra.

S lám, egy másik köldökzsinóron kapom az energiát, a szépet, a fényt, amitől úgy töltődöm, mint kimerülőben lévő elem a 220-tól.

Köszönöm, hogy itt lehetek köztetek már jó ideje, és emlékem sincs se kisebb, se nagyobb fájásokról.