| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Az átváltozások kora, avagy egy módosult szárrész metamorfózisa Ideje:: 03-09-2006 @ 08:47 am |
|
|
|
|
|
Karácsony napján a hóba írtam akkori kedvesem nevét.
Mire hazajöttem elolvadt mindkettő.
Valami francia éhenkórász csavargó Villon vagy ki, írta a mára aktuálissá vált sorokat.
Férfi klimaxom volt, vagy mi a szar.
Azt hittem megró a gépem, hogy ilyet nem szabad leírni, de nem szólt semmit, sőt a szinonimák széles tárházát vonultatta fel igény szerint.
Szóval nagyon ürülékül voltam.
A napokban sínus görbém oly eszeveszett túrákat tett az EKG papíron, hogy magam is éreztem a kaszás leheletét.
De végül megnyugtattam ijedt orvosomat, aki szeretetét aggódásra váltotta miattam, hogy nekem még vannak feladataim, s ez nem lesz olyan egyszerű.
Ha a pitvarfibrillációt túl lehet élni, akkor mást is.
Na, azért a bajok karonfogva járnak.
Kiderült, hát mikor nem, mint egy arra alkalmas pillanatban, hogy férfiből, fiúcskává módosultam.
Tovább nem ragoznám a találósnak tűnő kérdést.
Túl az első ijedtségen szakorvoshoz fordultam, aki megnyugtatott, hogy semmi szervi probléma nem áll a háttérben, így legyek néhány napig türelemmel magamhoz.
Türelem.
Ez az, ami nem jellemző.
Főleg közelebb a halálhoz, mint a születéshez.
Valami hormonális átrendeződés zajlik, tudtom nélkül a szervezetemben, s ha erről előbb kaptam volna értesítést, ennek megfelelően intézem életemet, amivel sok kényes problémát megoldottam volna.
De hát a szárnyas idő fogságában tengődő emberlétem nem készült fel erre.
Vért vettek pajzsmirigy vizsgálatra, átvilágítottak, kézbevették, elengedték.
Lefektettek, felkeltettek.
Öltöztem, vetkőztem.
Harmincadikára kissé felolvadt a jég.
Egész jól éreztem magam, az új, kifényesített bőrömben.
Szerényen ünnepeltem magam belülről.
Pestre utaztamban, az aszódi buszmegállóban, miután a lejtőn hatalmasat esve
védtem ki a törés lehetőségét, vállamra és jobb kezemre gördülve, találkoztam egy kedves, széparcú lánnyal, aki elkapta fejemről lerepülő sapkámat.
Ő biztos ismert valahonnan, ezt a diskurzus során észrevettem.
Mivel üzletről is beszélt, így leszűkült a kör.
Sajnáltam mikor felszállt előttem a buszra, mert úgy mosolygott rám, mikor elbúcsúztunk, hogy ösztönösen hátranéztem áll-e valaki mögöttem.
De hát kicsi ez a város, mindenki megtalálható.
A Népstadion útnál valaki a hátam mögött tanárúrnak szólított.
Hátranéztem.
Ott állt előttem Edit, akit egykor elrúgtam magamtól, mint tök a virágát.
A tök egyik szinonimájával írhatnám le azt is, mi voltam akkor, mikor nem törődtem vele, menekültem előle.
Épp a napokban beszéltem róla.
Istenem, miért kóstolgatsz folyton, mert hogy valamit akarsz tőlem, az biztos.
Ugyanaz a bombázó állt előttem, mint huszonegynehány évvel ezelőtt, amikor
modellként dolgozott Olaszországban.
Semmit sem változott.
Ugyanaz a barna hosszú, fenékig érő haj, ugyanaz a vizeszöld szemek, szép madonnaarc.
Istenem, ötvenéves.
Jó lenne, ha lenne egy kép, milyen pofát vágtam akkor, s csak suttogni tudtam a nevét.
Edit…
„Legyen, hogy ne legyen, mondjuk Edit.”
Mikor átöleltem, s hajába tévedt a kezem, közben nőtt egy gombóc a torkomban.
Működésbe léptek előkerült, tekergő hormonjaim.
Nem tudtam beszélni.
Egy ideig összekapaszkodva álltunk, minden gondolatát tudtam.
Tudtam mire emlékszik.
Mikor utoljára láttam, aludt.
Hajnalban keltem ki az ágyából és szöktem meg átmászva ház kerítésén, két nappal az esküvője előtt.
Zavarban voltunk mindketten.
Nem volt sok időm, ő is sietett.
Gyerekeit felnevelte, férjét elhagyta.
Most valami banki figurával él együtt.
Mikor elsodort egymástól a tömeg, utólag vettem észre, hogy nem kértem telefonszámot.
Annyit tudok, hogy Zuglóban lakik.
Miért van az az érzésem, hogy most néhány napig ugyanúgy ott fog állni az újságos mellett, ugyanabban az időben, mikor találkoztunk?
Szentimentális barom vagyok, lehet, hogy a bolond hormonok a bűnösek.
Tegnapelőtt Hévízgyörkön szilvesztereztem.
Ettem a malacot, ittam a bort.
Eszeveszettül táncoltam egész éjjel, mint valami féleszű dervis.
Éjfél után hattyúdalos búcsúval köszöntem el, végre kiereszthettem egy ideje fogva tartott hangom.
Újév napján ismerkedtem meg Briellával.
Én neveztem el így, mert ennyit hallottam a nevéből a nagy zajban.
Neki tecc.
Mariah Carey Whithout you – jára táncoltunk egyet, aztán egyre többet, s a csikók tapsoltak nekünk, egy vidéki városban, egy mulatóban, ahol egy nagy kivetítőn nyomták a klippeket.
Éveinek száma pont fele az enyémnek, ezért előre tudom írás nélkül mi lesz a vége.
A változások korát élem.
Szív és hormonpanaszaim egyelőre megszűntek.
Valaki azt mondta valakinek, hogy én egy öreg, langyos pali vagyok.
Szegény Atlasz nem tud röhögni, mert a vállán van a földgolyó, és csak ezért, emiatt nem teszi le.
A többit Briellától.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 03-09-2006 @ 08:54 am
| Hozzászóló: veva (Ideje: 03-09-2006 @ 01:04 pm)
Comment: Jókat mosolyogtam írásodon. Ha egy szóval akarnám jellemezni, akkor azt írnám - sűrítmény. Ez nem egy negatív jelző, a lényegretörő írásokat szeretem! :) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: csingi (Ideje: 03-09-2006 @ 01:44 pm)
Comment: Ha nem éreztem volna nőbe ojtott változatát az írásod tartalmának, akkor is élveztem volna az olvasását, de így még ismerősen rám is köszönt a hangulat. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: khama (Ideje: 03-09-2006 @ 08:46 pm)
Comment: Élvezet volt olvasni. :) |
|
|
|
|
|
