Néhány napja történt, hogy teljesen váratlanul áramszünet lett. De nem ám olyan "pár perces", mint ami gyakran előfordul! Először megnéztem a biztosítékokat és mikor meggyőződtem, hogy nem nálunk a hiba, elkezdtem gondolkodni: mit is fogok csinálni? A szépen eltervezett házimunka végzésből nem sok lehetőségem adódott. Mindenhez áram kell!
Ekkor arra gondoltam, hogy mi lenne ha leírnám a gondolataimat! Eddig egyszer történt meg egész eddigi életemben (túl a 3. x-en), hogy úgymond "kiírtam" magamból valamit. Ami akkor nagyon fájt, és le kellett írnom... És most megint úgy érzem (már hónapok óta), hogy írnom kell! Mert ha ez benn marad, örökké rágni fog. Vagy csak most érzem így, mint 15 évvel ezelőtt?...
Az igazság olyan sokszínű, mindenkinek más, mindenki a maga szemszögéből látja és hiszi annak a dolgokat! Miért nincs egy össznépi igazság, amit mindenki ugyan úgy lát!? Jó, persze tudom, hogy ilyen nincs, de mégis...
Néha , ha időm és kedvem engedi olvasgatok a fullosok írásai között. Főként egy kedves ismerősöm verseit, szösszeneteit, novelláit böngészgetem, aki annak idején mesélt erről a helyről. De azért másokéban is szívesen csemegézek. Néhány napja meglepődve meresztettem a szemem a monitorra, még fel is kiálltottam: hisz ez a ....! Egy fénykép egy tagról, akit én (azt hittem) jól ismerek! Barátnőmnek nevezem őt, bár azt hiszem, hogy némi fenntartással kell ezt leírnom, mert az utóbbi időben, másfél évben, megváltozott a viszonyunk.
Mit tegyen az ember, ha egy tizenéve ismert pár, akit barátainak mond, elválik?! Nekem is el kell válnom tőlük, vagy legalábbis egyiküktől? "Igen, ez így szokott lenni!" mondták azok, akik már kerültek hasonló helyzetbe.Na, majd velem nem így lesz! Hisz nekem egyikükkel sem volt bajom! De úgy tűnik, nem nekem lesz igazam!? Én, mi már nem férünk bele egyikük új életébe! próbálkozás volt, de .....!
Fáj, nagyon fáj, itt egészen belül, de megértem Őt! Hiszen a múltat úgy lehet lezárni, hogy minden szálat elvarrunk magunk után! De azért mégis reménykedik az ember lánya, hátha csak én értelmezem másként az eseményeket... De lelkem mélyén úgy érzem, veszett fejsze nyele... Akkor is fáj...
És amit még nem értek, az nem is a jelen! Az, hogy valaki egy irodalmi klub tagja, azt titkolni kell? Hogy gondolatait ki tudja írni magából, méghozzá nem is akár hogyan? Egy baráttal, ha az voltam, ezt nem lehet megosztani? Félt, hogy én ezért kinevetem? Vagy ne adj isten lenézem? Hiszen tudta, hogy én közös ismerősünket ezért megbecsülöm, irigylem (bár talán még nem találtam meg az igazán ideillő kifejezést)!
A múlt, amit nem értek: tagságának kezdete: 1993!
Most 2006.-ot írunk. Az igazság egyik oldala, amit én látok. A másik, amit ő lát. És van harmadik, negyedik és tizedik igazság is! Minden, csak nézőpont kérdése! De akkor is fáj, itt, nagyon legbelül!
Megszólalt a rádió, újra ment a hűtő: van áram! És nem is vetettem papírra semmit! Csak a fejemben kavargott ezer és egy gondolat, gondolatfoszlány...! De le kell írnom, tudom!
Így született ez az első naplóbejegyzés; ez volt az előélete. Napokkal később vettem erőt lustaságomon és félelmeimen, hogy világrajöjjön eme írás. Az érintettek nevét szándékosan nem írtam le, nagyon sokan ismeritek őket, de ez mindegy is. Ők tudják, kinek szól! Írásomban van egy pici- hogy is mondjam csak- füllentés, de megvan ennek is az oka! De nem publikus! |
