Anyának lenni azért nehéz, mert sehol nem tanítják, mitől lesz jó egy anya, de ha tanítanák sem lehetne nagyon másképp csinálni, mert senki sem képes kibújni a bőréből.
Nézem anyámat, tiszta görcs már a keze-lába az izülettől, és úgy szeretném sajnálni, és megölelni, de őt nem lehet. Ő nem hagyja magát -mondja, és folyton csinál valamit, akkor is, ha nem kellene. Karácsonykor direkt jó, hogy ott vagyunk tizennyolcan, mert akkor lehet a legjobban önmaga, vagyis igazi mártír. Folyton fáradt, és folyton mosolyog és ez iszonyúan idegesítő tud lenni. Legalább ne mosolyogna! Sokáig azt hittem, apám miatt ilyen keserű az élete, mert apám aztán mindig is ivott és ez remek ok volt arra, hogy anyám igazi mártírrá válhasson, de ma már apám nem iszik sokat, és külön szobában vannak, szóval igazán békében és nyugalomban élhetnének, de nem. Anyámnak lételeme lett a kín.

És persze én megfogadtam, hogy bárhogy is lesz, én nem leszek olyan mint anyám. És néha nagy elégtétellel tölt el, mikor a gyerekeim elképedve mondják, hogy "Anya, te hogy bírtad ki mama mellett?" És akkor eszembe jut, hogy igazából gyerekként egyáltalán nem volt nehéz kibírni. Megkérdezte, hogy el akarsz mosogatni kislányom, és tudtam, hogy el kell mosogatnom. És néha elcsodálkozom, hogy miért haragszom én felnőttként anyámra, hiszen gyerekként nem volt vele semmi bajom. És akkor az is eszembe jut, hogy mi lesz, ha az én gyerekeim is haragudni fognak rám, ha megnőnek? Most persze mindenre azt mondják, hogy oké, de Nagyonokos máris olyan történetekkel áll elő kiskorából, hogy fut egy kört a szemem a lakáson, mikor beszélgetünk, és csak úgy megemlíti, hogy milyen szörnyű volt, mikor egy évig magukra hagytam őket. (Négy éves volt, és hét hétre valóban el kellett mennem, és anyám vigyázott rájuk, de ez az ő tolmácsolásában azt jelenti, hogy egy évig magukra voltak hagyva)

Szóval fura dolog anyának lenni, és fura dolog, hogy van anyja az embernek. Mert ugyebár egy anyát szeretni kellene, de hiába kellene, ha nem megy. Mert sose figyel rám, mert örökké palacsintát akar sütni, ha nincs itthon tojás, ha elromlik a piritós sütő, akkor piritóst enne, és kókuszt tesz a fasírtba, mert azt olvasta, hogy az úgy egészséges... Én meg semmi másra nem vágyom, csak hogy egyszer végig beszélgessen velem egy délutánt.. Csak egyszer érezném, hogy kiváncsi rám anyám, hogy milyen ember lettem, hogy mik a gondjaim, vagy hogy mindössze egy bögre kakaót nyomna a kezembe, hogy ettől meglásd jobban leszel. Csak egyszer lehetnék még újra a gyereke, mert nekem is annyira kellene egy anya, aki úgy szeret engem, ahogy vagyok, de hát ez elég reménytelen. Ez már így marad. Én pedig bosszút állok. Na, nem direkt, csak szépen tudat alatt. Képtelen vagyok felhívni telefonon, pedig tudom, hogy várja. Napokig rágom a saját fülem, hogy most már igazán ideje lenne felhívni anyádat, de nem. Hetek telnek el, míg felhívom, és a harmadik percben már csak billegek egyik lábamról a másikra, mert annyira nem tudunk beszélgetni, de annyira szeretnénk és ettől a nagy igyekezettől olyan görcsös lesz az egész, hogy üvölteni kell tőle. És közben tudom, hogy anyám sem tett mást, csak amire képes volt. Őt így nevelték. Neki azt tanította az élet, hogy szorítsd össze a fogad, tűrj, csináld meg, és mosolyogj. és most már késő. Már nem tud lazítani, már nem tud örülni, már csak a saját életén keresztül lát mindent.

Igazából lassan megszeretem, mert nem lehet nem szeretni valakit aki ennyit szenvedett. De hiába szeretem, nem tudom neki elmondani, mert már annyira megszoktam, hogy felbosszant a harmadik percben. Nehéz szerepet cserélni! nehéz egyszer felnőni, és úgy nézni az anyámra, hogy már nem ő vigyáz rám, hanem nekem kell már rá vigyázni. Mert amit annak idején elmulasztott, azt most én is igyekszem vele szemben elmulasztani. Csakhogy közben annyi minden történt velem, és megértettem, hogy nem az ő hibája, hogy nem tudott jól szeretni minket.

Szóval lassan neki is meg kellene bocsátanom, már csak azért is, hogy példát mutassak a gyerekeimnek, mikor majd én leszek hatvanon túl, és az én vétkeim köszönnek vissza a gyerekeim életében. talán könnyebben megértik majd, hogy én is csak azt tettem, amit a legigazabbnak hittem.