Miért olyan fontos, hogy ki teremtette a világot?

Nekem az élet akkor kezdődött, mikor megszülettem. Vajon attól hiszek Istenben, hogy elhiszem, ő teremtette a világot?
Vagy a hit másról szól? A hit arról szól, hogy kell valaki, aki által az lehetek, akivé lenni szeretnék. Vagy akivé lennem kell.

Oly korban élek, amikor barátaink nagy része éppen elválik. Oly korban élek, amikor barátaim nagy részéről kiderül, hogy nehéz gyerekkora volt. Oly korban élek, amikor megint folyton kérdezek: miért? Csak most már a választ nekem kellene megtalálnom.

Az egyik barátomnak, akinek nehéz gyerekkora volt, azt mondta a pszichológusa, hogy mondja el naponta ahányszor csak bírja: "Isten mosolygott, mikor megszülettem!"
Na, igen! Mosolyogtam magamban először. Kell valamiféle bizonyosság, hogy Isten is úgy akarta, hogy megszülessünk. Aztán rájöttem, ez nem mosolyogni való. Kész őrület, hogy úgy akarunk élni, hogy nem vagyunk benne biztosak, hogy Isten is úgy akarta, hogy megszülessünk.

Születünk, és meghalunk, és közte van az élet. Az élet, amiről mindenki tudja, hogyan kell helyesen élni, csak te nem tudod, aki éled. A másét persze tisztán látod, de a tiédhez kell egy Isten. Ó, mennyire irigylem azokat, akik képesek rábízni magukat egy Istenre, csak hogy ne kelljen szembenézniuk a végességgel, az esendőséggel, a feloldhatatlan ellentmondásokkal.

Ne paráználkodj -mondja a Könyv, és mivel a Könyv mondja, tudod: ez így helyes. A galamboknak nem mondja semmiféle Könyv, sem törvény, hogy ne paráználkodj, mert nekik ez a természetük. Ha két galamb egymásba szeret, akkor egész életükben hűségesek maradnak a másikhoz. A pingvineknél ugyanez a helyzet. Az embernek nem ez a természete,ezért hát törvény szabályozza, hogy ez a helyes. Ha megegyezne a törvény az ember temészetével, akkor nem kellene szabályozni. Senki nem mondja az embernek, hogy vegyél levegőt, de az ember törvény nélkül is vesz levegőt, mert ez a természete.

Születünk és meghalunk. Ez az élet rendje. De kell egy Isten, mert ezt nem lehet kibírni! Nem lehet kibírni hogy ez az élet rendje, hogy nem élünk örökké! Nem lehet kibírni, hogy végességek sokaságát kell túlélni. Szeretünk, és elveszítjük azt, akit szeretünk. pedig azt mondta: örökké. Nekünk az örökké kell, közben azt hirdetjük: élj a mának! Hát persze. addig, amíg a mában ott az örökké, nem is olyan nehéz ez. De ha vége, egyszerűen megbomlik az elme. Oda van az Isten, aki az örökkét hozta el, oda van a hit, hogy megváltottak, és többé már soha nem kell félni, elbukni, fájni...

Pedig csak a végesség miatt lesz élhető az élet. Mert tudjuk, hogy nincs más lehetőségünk, csak addig élni, amíg lehet. Ha örökké tartana, annyira ráérnénk holnap szeretni, holnap jónak lenni, holnap örülni. De így: így csak a ma van. Bár nem hisszük, mert úgy tűnik, holnap is ma lesz, és azután is... örökkön örökké... És hiába tudjuk, hogy elmúlik a szerelem... arra is csak holnap vigyázunk majd, mert ma fáradtak vagyunk... Nem embernek való feladat élni. Egyedül semmiképp. Kell valaki. Egy Isten...

...vagy egy másik ember, akibe kapaszkodhatunk esendőségünkben.