Íme ismét a gép előtt ülök. Bizony, megtörtént a nagy bemutatkozás is. Találkoztam a Világkarbantartó Központ vezetőjével, akinek kettő helyett valójában 3 keze volt, és valami a hatodik ujjával sem stimmelt. Egy szó mint száz, meglehetősen gyanúsan festett a cipruszöld köpenyében - mint egy elmegyógyintézetből szabadult csernobili csúszómászó. Nem is beszélte a nyelvemet. Csak karattyolta mindenféle hörgős szavakat és próbálta megértetni magát velem. Eduárd persze igyekezett fordítani, de sok esetben szinte követhetetlen volt a nagy elméjének csapongása. Mármint a Központ elnökéé, akit mellesleg valami Marvlckunhtd-nak neveznek. Nem, nem szláv.

Mint kiderült, mély megbánását akarta kifejezni, mivel áldozatául estem az ő meggondolatlan kísérletének, és most nem is tudja, miként juttasson vissza a saját világomba. A háttérben ezalatt az idő alatt három fiatalember hangosan kiröhögött, mutogatott rám és azt mondogatták: "Ezt aztán jól beszívta a csaj." Tehát a szolidaritás mint tulajdonság, teljesen kiveszőben volt a Központ ódon falai között. Ezek a parasztok kiröhögtek.

Én ekkor egy kissé kiborultam. Rácsaptam egy nagyot a kettőnk között álló asztal lapjára és elkezdtem rikácsolni, mint valami rossz death metal számban. "Azt a jó hétszentségit! Nem lehet igaz, hogy ennyire primitív felfogású itt mindenki, hogy nem képesek megoldani ezt a problémát! Ha már elbaszták a dolgot, akkor a minimum, hogy vissza is kerülhetek az én kis saját világomba!" A szavaim hiába hangzottak el. Szartak rá. A főnök mind a három kezével ártatlanul legyintett, és visszament a Központ legmagasabb részén található magánpalotájába. Most nem tudom, mi tévő legyek. Az első adandó alkalommal meglépek innen, csakhát jó a kaja, úgyhogy nehezemre esik lépéseket tenni ez irányba.

Segítsetek! Valaki hívjon valami értelmes embert, aki vissza tud vinni engem!!! Márha bárkinek is van hozzá kedve... Anyu! Apu! áááááááá