Igen, újra itt az első cseresznyevirág. Az én kertemben, az én fámon. Pesti lány lévén sose gondoltam, hogy ilyen apróságoknak is lehet örülni - kilépni a napfényes reggelbe, és meglátni a tavaszban tobzódó cseresznyefát. Még nem merek, nem akarok gondolni a leendő gyümölcsre. Elnyújtom az élményt, mint a szerelmes, ki nem akar betelni a rá zúduló érzésekkel. Most még csak a szememet lakatom jól e szépséggel, e hófehér tüneménnyel. Mintha minden szirom egyenként szólna hozzám, mintha mindegyik azt suttogná: "Neked nyíltam, ugye tetszem?" És hát hogyne tetszene egytől egyig mind? Úgy ülnek a levelek tövében, mint aprócska, fehérruhás, templomba készülő lánykák, húsvét idején. Szívük tele az ünnep örömével, ahogy enyém a tavaszéval. Nincs szebb a kikeletnél, tényleg legyőzte bennem elvetemült nyárimádatom. Csak nézem a szirmokat, és akaratlan mosolygok, mosolygok és mosolygok :)