Miután a dühöm elpárolgott, letörten körbeballagtam a Központ épületében. Ugyanazok a zárt vasajtók mindenütt, és az egész olyan nyomasztó, mintha egy cellákkal teli börtönben kóvályognék. Mindenhova tilos a belépés. Akkor azonban megpillantottam egy kis kaput, ami nyitva volt. Valaki biztosan úgy felejtette. Persze, hogy beléptem rajta.

Egy teraszra vezetett. Végre friss levegőhöz jutottam. Körös-körül hatalmas erdőségek végeláthatatlan sora emelkedett, és mintha minden fát génkezeltek volna. Olyan magasak voltak, hogy az szinte leírhatatlan. Mindensetre arra jó volt a felfedezésem, h most már tudok róla: itt igenis meg lehet lógni. Azt hiszem pár nap múlva lelécelek és itt hagyom ezt a szemét bagázst.