"Csak távolról látszik fehérnek fényem,
Közelről múlandó fekete egészen."   
(Kovács-Cohner Róbert)

én mégis úgy hiszem:
ki igazán szeret, annak közelről látszik igazán fehér fényem, s a távolban leszek fekete egészen.

Remélem Robi nem szedi le a fejem, hogy ide idéztem szellemét, de ez most annyira megfogott!

úgy szeretnék írni, de persze most nem lehet.

Illetve lehetni lehet, csak tök bunkó dolog, mert itt vannak anyámék és illendően mosolyognom kellene, de még mindig nagyon rossz vagyok az illendő mosolygásban (bár ma szerintem csúcsot döntöttem!) szóval most összedőlhet az ég, vagy amit akar, de muszáj kicsit írnom.

Tegnap Megasztárt néztünk családilag, és húúú, nagyon elszorult mindenem, mikor hallottam Póka Angélától azt a Szomorú vasárnapot....
De ami a legszebb az egészben, hogy a hugi ma azt mondta, hogy mikor nézte, arra gondolt, hogy ez nem is énekes, hanem művész, aztán rögtön hozzátette: te jutottál eszembe.

Na, igen! Én is eszembe jutottam magamnak, csak én arra gondoltam, én is olyan lehetetlenül viselkedek színpadon kívül, mint ez a csaj, mert az ilyenek (szerényen egy kalap alá veszem most magam ezzel a nővel) csak a színpadon lehetnek igazán önmaguk, mert ott mutathatják meg mindazt, amijük van: vagyis a lelküket. De az élet, az nem szereti ha valaki mutogatja a lelkét.
Na, a lényeg, hogy rendes volt a hugitól, hogy ő is akkor gondolt rám, amikor én is épp magamra gondoltam.

Úgy néz ki elkezdődött a színjátszósdi... csak persze máris érzem a közelgő vihar szelét, mert jött valaki, aki szakértő, és tudja hogyan kell színházat csinálni, és példaként elmondta, hogy olyat is lehet, hogy Hamlet fejjel lefele mondja el, hogy Lenni, vagy nem lenni... na ettől persze rögtön rosszul lettem, de igyekeztem úgy tenni, mint akinek a szeme se rebben, hogy ne legyek máris renitens...

de azért nagyon izgulok, hogy mi lesz az érzelmekkel, hiszen a kevés tudásommal, ami van, azt biztosan tudom, hogy ha Hamlet fejjel lefele mondja el, hogy Lenni vagy nem lenni, akkor megette a fene az egészet.

Énekórán viszont egyre jobb, ha így haladunk Adél lesz életem értelme... húúú, olyan közel áll hozzám, egyszerűen imádok ott lenni! Újabban, mint azokban a hülye amerikai filmekben, tovább marad a társaság, és egyre jobban kinyílik mindenki... Egészen hihetetlen, hogy milyen könnyen elfogadnak, ha jó társaságba keveredek.. és úgy tűnik, azokat az embereket, akik jó társaságnak bizonyulnak nekem, számomra is egészen könnyű elfogadni. Újabb okosság látszik megdőlni az értelemmel szemben: az elfogadás feltétele, hogy megfelelő a megfelelővel találkozzon.

Jaj, és még itt van Nagyonokos is... aki már megint olyan közel került hozzám... hihetetlen!
Totál ki volt akadva, mert élete első pasijával most épp az egyik barátnője kezdett el járni, vagy micsoda... és eljött a lány hozzánk, aztán Nagyonokos épp előttem bukott ki, és ahogy mondta: "azt hittem már túl vagyok rajta, de nem... és azt már tudtam, hogy benne többet nem csalódhatok, de most benned is... mert elárultál.. elmondtam neked milyen szemét, és te mégis jársz vele..."

Jaj, mintha magamat hallottam volna -félelmetes volt...
a lány persze el akart menni, de én mondtam, hogy az rossz ötlet, mert akkor kampec doloresz... úgyhogy jobb, ha elmennek inni...

na, nem kellett kétszer mondani nekik:
bementek Fehérvárra vettek egy üveg Jagert, én este 11-kor összeszedtem őket az utcáról...
Nagyonokos másnap a nyakamba borult, és azt mondta, hogy mindig tudta, hopgy én vagyok a legjobb anya, de most már azt is tudja, hogy zseniális vagyok!!!
Hááát, igen! mit tegyünk!:)

azóta minden barátnője őt irigyli, és az irigység oka én vagyok:)))

ez kiráááály!