Tizenöt éves, minden iránt érdeklődő és fogékony, de az élet, pláne a szerelem dolgaiban borzasztóan naív kamaszlány voltam. Lány társaim - ha fiúkról, szerelemről esett szó, - vagy idétlenkedtek, vagy elhomályosult tekintettel olvastak  szerelmes verseket egymásnak. Az idétlenkedésben nem volt kedvem részt venni, a versekből merített elvarázsolt hangulatuktól hidegrázást kaptam. (Emiatt nem olvastam  el, amikor kötelező volt, a Rómeó és Júliát).

A gimnázium első osztályának befejezése után, a közeli városból, nyári gyakorlatra egy fiú érkezett az üveggyárba. Rokonainál, a szomszédunkban, kapott szállást. Ő akkor már harmadikos volt. Napközben a gyárban termelési gyakorlatozott, este élte velünk a falusi fiatalok eléggé eseménytelen életét. Moziba jött velünk, próbált beilleszkedni közénk. A hasonló korúak nem nagyon fogadták be, mert magas, vékony alkata, áttetszően fehér bőre miatt kirítt a szélfútta piros-barna falusi társaságból. Hamarosan a Győző gúnynevet is megkapta. Mivel én sem tartoztam igazán egyik csoporthoz sem, törvényszerű volt, hogy ketten maradtunk.

Sokat beszélgettünk, jól éreztük magunkat egymás társaságában. Egyszer-kétszer elhívott sétálni, és a langyos, akácillatú, csendes estén valami megfogalmazhatatlan, édes, bódító hangulat töltött el mndkettőnket. Még egy összeölelkezés sem történt, épp csak a kezünk ért össze....de így volt tökéletes a világ.

Eltelt a gyakorlati idő, visszaköltözött a városba, nekem ugyanúgy, munkával teltek a szünidő napjai. Ezután nem is hallottunk egymásról.

Eljött az ősz, a tél, majd az új tavasz. Húsvétra készültünk. Gyönyörű, meleg idő volt, zsongott az új élet örömétől az egész természet.

Húsvét hétfőn jöttek a szomszéd fiúk, rokonok, kint a teraszon terítettünk, élveztük a langyos napsütést.

Kísértem ki a rokonokat, és az utca elején egy kerékpáros közledett. Győző volt. Bejött, kellemes ünnepet kívánt, anyukámat megöntözte, és amikor elém lépett, a nadrágja zsebéből elővett egy kis csokor ibolyát.

 És ekkor a varázslat engem is elért. Éreztem újra az akácillatot, elhomályosult a tekintetem, megbabonázva álltunk egymással szemben...és akkor, abban a pillanatban, az a - 12 km-es biciklizistől elgyötört, - ibolyacsokor jelentette számunkra az első, őszinte, tiszta szerelmet.

Az ezután következő néhány évben életünk útjai néhányszor keresztezték még egymást, de már 40 éve csak az emlékezet maradt.....és ilyenkor tavaszal, az első ibolya látványa egy kicsit, még mindig, megremegteti a szívem....