No persze biztos a fű miatt.
-No persze biztos a fű miatt.-hát ez nem lehet igaz.
-Füvezel?-oldalranéztem,és valami elbaszott harmincas férfi nézett rám megrökönyödve.
-Ja.-tehát visszatért eredeti énem,akit nem érdekelnek a „nem érdekes” emberek.Ezeknek nem akartam tetszeni.Ezek voltak számomra a polgárok.
-Pukk!-vetettem oda neki fölényesen.
-Á Shakespeare!Amúgy nem baj,én is néha elszívok egy jointot.De inkább csak sörözök.Szóval szereted a színházat?-hát erre már nem is válaszoltam.Ez a gyerek semmit se ért.Elnéztem J.és Farkas felé.J.épp kacagott valamin.Annyira szép nevetése volt!Inspiráló..Ha nevetett,valahogy boldog lettem,és akaratlanul nevettem én is.Most nem.
-Sose láttalak még itt.Mondjuk lehet,hogy azért,mert most járok itt először.-felvontam a szemöldököm,ezzel kívánva tudtára adni,hogy nem érdekel,mit mond.De nem vette az adást.
-Nem rossz kis hely.Ahol eddig éltem,mondjuk jobb zenék mentek,de hát…-láttam,hogy J.engem keres a tekintetével,ígyhát gyorsan úgy csináltam,mintha beszélgetnék a mellettem ülővel.Ez meg felbuzdulva folytatta.-és hát a barna sör nem volt valami..hogyismondjam?szóval nem értem,mit ettek rajta.Illetve ittak.
-Hahah.-vetettem közbe a tőlem telhető legundokabban.Ő viszont teli torokból röhögött.J. közben belekarolt Farkasba.Pont az álláig ért.Hát igen.Illenek egymáshoz.Én egy-két centivel magasabb voltam Farkasnál.Elindultak az ajtó felé.Kikerülték Gézát,aztán eltűntek.
-Ez nem lehet igaz!-morogtam magam elé, már nem a fű hatása miatt, egyszerűen csak "szétbaszott" az ideg.
-De bizony,hogy az,ha mondom!Legalább három méter hosszú volt.-hihetetlen volt a pasas..Csak mondta és mondta.Felálltam,és indultam.De ez utánam jött.Pont az államig ért.
-Találkozunk még?Ugye jössz még ide?
-Nemtom.Lehet.-azzal kiléptem az ajtón.Elindultam haza.Kikanyarodtam az útra,elindultam az autók mellett.Néhányan megdudáltak.No persze..Biztos azthitték,kurva vagyok.Hideg volt.Nagyon hideg.arra gondoltam,Farkas fázni fog.Mit gondolkozom rajta?Nem mindegy nekem?Nem is ő vonzott,inkább csak a tudat,hogy egy embernek én kellek.De én.Nem J.Mostmár tökmindegy.Elhaladtam a fülke mellett.Épp csöngött,de nem volt kedvem felvenni.Inkább rágyújtottam.Állandóan csak rágyújtottam és rágyújtottam.Rágyújtottam és ismét rágyújtottam.Mikor eloltottam az előző csikket és pöcköltem a semmibe,már gyújtottam is a következőt.
Reggel egy játszótéren ébredtem teljesen átfagyva. Hajnal volt, a nap épp kelőben, de nem volt erőm felülni, hogy végignézzem, hogy bukkan elő a fák közül. Egy madár is csipogott valahol. Végül felkeltem, és hazafelé vettem az irányt. A cigim elázott a párától. Ahogy az ujjaim közé vettem, bágyadtan a tenyerembe porladt. Ígyhát csak néztem a reggelt, a frissen lehullott, fényes gesztenyéket a zöld, szegecses tokban, a nedvesen csillogó leveleket, ahogy elsárgulva fetrengenek az aszfalton. És a hegyeket a távolban. A levegő frissbn épl, napos októberi reggel volt ez. Tiszta és üde, beáramlott a tüdőmbe, és megpróbálta kiöblíteni a fekete füstgomolyagot.
Megláttam egy boltot, és bementem. Nagy sor állt, így beálltam a legvégére.Szépen lassan elhaladtam a csokoládék, kenyerek, csomagolt muffinok, sós ropogtatnivalók, fahéjas tekercsek, konzerv barackok mellett. Az alkoholoknál felnyúltam a legfelső sorba egy vodkáért, és haladtam tovább. Beállt mögém egy asszony. Kosarában zöldség, egy zacskó alma, egy friss kenyér, néhány tojás, gyümölcslé, aszalt szilva, túrórudi, krémjoghurt. Tuti anya. Tuti az ebédet főzi meg, amint hazaért. Hétvége van. A gyerekek lent játszanak az udvaron, otthon szól a rádió, a lakást átjárja a fény, az anya jókedvű, és finom ebédet készít. Néha kinéz az ablakon, közben terjeng a tejfölös hús illata, serceg a sülő krumpli. Az apa nemsokára otthon lesz. Csak még előtte el kellett mennie előhívatni a képeket a múlt heti szülinapról. A gyerek tíz éves. A másik tizenkettő.
Mikor az anya szól, hogy ebéd, felszaladnak, és leülnek az asztalhoz, mert már nagyon éhesek. Nagyon éhesek. De azért az ablakból lekiabálnak "Mindjárt jövünk, Móni, csak megebédelünk!" És megebédelnek, aztán megint máris lent rohangálnak, beszöknek az építkezésre, titokban cigiznek.
-Egy rövid Schwartzot legyen szíves!
-Elfogyott.
-Akkor egy hosszút, és ez az üveg vodka lesz.
Mikor hazaértem, kitöltöttem a vodkát, és kiültem az erkélyre. Elterültem, hagytam, hadd süsse a mellkasom a nap. Végiggondoltam, mit csinálhatnék aznap. Felmerült bennem, tán el kéne mennem, be a városba. Egy múzeumba, vagy moziba. Vagy állatkertbe. Vagy csak egy kávézóba. De az összes ötlet olyan abszurd volt, annyira nyomasztó és undorító. Semmi kedvem nem volt ahhoz se, hogy felkeljek az erkélyről. A TV régen tönkrement, pedig most kedvem támadt valami egyszerű, vidám amerikai fost nézni rajta. Fogtam a telefont, és kihívtam a szerelőt. Azt mondta, pár nap, hétfőn jön. Az még egy hét.
A vodka csípte a szemem, és émelyítően kavargott üres gyomromban. Felkúszott a nyakam két oldalán, egyre feljebb az agyamig, megült a szemgolyóim mögött, éreztem, alig bírom forgatni, még pislogni is csak lomhán. Elkezdtem könnyezni, ahogy egyre könyörtelenebbül locsoltam magamba a piát. Aztán rájöttem, hogy nem is a piától könnyezem. No, ettől annyira megundorodtam, hogy felápászkodtam, és bementem a szobába. Leültem, és csak motyogtam.
-Nem fogok. Szarok rátok! Azt csinálsz, amit akarsz, te is te kis kurva! Elegem van már!
Arra ébredtem, hogy csörög a telefon.
-Hm?
-J. vagyok. Átmehetek?
-MH.
-Részeg vagy?
-MM. Teveszar.
-Félóra, és ott vagyok. Ne igyál többet.
A félóra alatt, míg átért, kisírtam magam, és megmostam a fejem. Tényleg eléggé eláztam. J. belépett a szobába, friss volt, üde, haja szép, szeme csillogott. Arca tisztán ragyogott, kezei finomak, ruhái illatosak. Nem is köszönt, egyenesen felém tartott, és leült a kanapéra, a lábamhoz.
-Mi van veled?-megfogta a kezem.- P.! Egyedül iszol! Történt valami? Kérlek, hagyd már, hogy egy kicsit megértselek!-mivel nem válaszoltam, csak valahova a plafonra meredtem, folytatta.-különben is hova tűntél tegnap? Egész éjjel téged kerestünk!-többesszám. Hát tényleg Farkassal töltötte az éjszakát.
-Nem tűntem sehova.
-P, nem voltál ott, mikor elindultunk.
-Úgy tűnt, nem nagyon izgat titeket.
-Már hogy ne izgatott volna!
-Jaj, J ne etesd már be velem, hogy egy kicsit se örültél annak, hogy így jött ki. Tetszik neked Farkas, ezt a vak is látja, azt meg méginkább, hogy neki is te tetszel. Szóval ezek után inkább hálás lehetnél, hogy lekoptam, mert én mindig megérzem, hogyha nincs rám szükség.
-Na jó, ezt nem hallgatom tovább! Miért, most megint mit csináltam, hogy így beszélsz velem? Eltűntél, én meg azthittem, hazaindultál, és utánad mentem. Engem nem érdekel Farkas! Látom, hogy van valami bajod, de nem tudom, mi az, és tudodmit?- tulajdonképp úgy érzem, hogy nincs rám szükséged, úgyhogy mindegy is.
Éreztem, hogy gombóc kapaszkodik a torkomba, és csápjai is vannak,és a kezem elerőtlenedik. De nem válaszoltam. Csak erőlködtem, hogy nehogy elbőgjem magam. Felnéztem a plafonra, és úgy fordítottam a fejem, hogy véletlenül se gördüljön ki az a kibaszott könny. Inkább gyorsan felkeltem, és rágyújtottam.
-Figyelj. Ne haragudj. Nem tudom, mi van, de nem vészes. Volt már rosszabb is- legalábbis részemről. Nem rád haragszom, csak ősz van, és gyűlölöm ezt a kókadt szart, ami körülvesz.-mindezt olyan tárgyilagosan, szárazon és hiteltelenül adtam elő, hogy nem csodáltam volna, ha J. feláll és megüt. De nem. Nyugodtan válaszolt. Előbb rágyújtott, aztán ki be fújva a füstöt felém fordult. (láttam a szemem sarkából)
-P. Azt szeretném, ha hozzám költöznél. Anyámék leléptek egy hónapra, és ez a lakás rémes! Figyelsz rám?
-Persze.
-Nem is értem, hogy bírod itt. Olyan nyomasztó, sötét, rémes! Mindent ellep ez a gusztustalan, ragadós mocsok..Sajnálom, de tényleg így van. Gyere át hozzám, pakolj össze most, és egy hónap alatt rendbe jössz. Átmenetileg Farkas is nálam fog lakni.
-Micsoda?-most ránéztem.- Miért?
-Nincs hol laknia, mielőtt visszamegy Montenegroba.
-Ja értem. Szóval csak azért akarod, hogy hozzád költözzek, hogy ne kelljen vele egyedül lenned. Nem is miattam.
-Fejezd már be, nem erről van szó! Leszarom Farkast, külön szobában fog lakni, nem kell vele élnünk, csak egy lakásban lakunk. Ennyi. Az elején tisztázni fogjuk, hogy...
-De azt fogja hinni, hogy én miatta költözöm oda!
-És mit érdekel az téged?
-Nemtudom.-tényleg nem tudtam. Annak ellenére, hogy a tegnap este elég kudarcosan végződött, Farkas még mindig vonzott.
-Figyelj. Ne érdekeljen! Hamarosan úgyis lelép!
-Jó.- mondtam, és a ma este alatt először úgy is gondoltam."jó". Reményt adott J. Az, hogy ilyen. Vagy ha nem is, most egy hónapig nem kell egyedül lennem.-Jó. Pakolok.
