Még aznap este elmentünk az Elmbe. Teljesen máshogy, mint addig bármikor.

Ott ültek mind, ahogy néztem őket, most úgy éreztem, teljesen mások. Mintha most láttam volna őket először. Nem tudnám megmondani, mi változott. De olyanok lettek, Anita, a többi barom, akik minden este összegyűltek itt pótolni a szeretetet, mint az alap. Amire később pakolhatunk eperkrémet, vaníliát, gyurmát, gombás taréjt, levágott körmöt, üvegszilánkos cérnametéltet. Az én döntésem volt, mit adok hozzá. Tehát ezzel az új érzéssel gurítottam le pár kupicával. Közben egyre nézegettem körbe, és-be kell vallanom- hatalmasnak éreztem magam. Pedig nem jártam végig az iskolát, tanulatlan ökör vagyok, tizenpár éves. Talán huszon.. Célom nincs. Célom, hogy minél több kolbászt egyek meg. Célom, hogy fogjak egy lepkét. Célom, hogy meg tudjam nyalni a nyelvem. Célom, hogy minél több szalvétát gyűjtsek össze apró szobámba.

Sokszor vágták a fejemhez, haszontalan vagyok, noha akkor még egészen mások voltak a céljaim. Éretlenebb voltam, nehezen láttam be, hogy pincérnek lenni nem cél. Hogy szar suliba járni nem cél. És miegyéb. Tehát kioktattak. "Boldognak lenni nem életérdek".

Kiittam a hatodikat. Kellemesen gyengének éreztem magam. J és Farkas mellettem ültek, és beszélgettek. Valahogy megváltoztak az érzéseim tegnap óta. Nem zavartak. Lázár, a helyi sámán közeledett felém megnyerő, kék szemeivel, izmos vállával. Leült

-Hogy s mint?-istenem, miért ilyen rémes a hanghordozása? olyan kiábrándító, pedig Lázár annyira erotikus jelenség lehetne.

-Köszönöm. Ittam.

-Azt látom!-nevetett szelíden, de minden rosszindulat nélkül-Látom, nagyon gondolkodsz..

-Ja.

-Miről? Szabad tudnom?

-Minek ez a finomkodás Lázár? Tényleg érdekel? Nem kell udvariasnak lenned.

-Persze, mondd csak!-na tessék, mintha ugyan én hozakodtam volna elő bármivel is.

-Hát...-töprengtem, mennyit mondjak el belőle, és milyen formában.-A céljaimról..Hogy vannak e.

-No és mire jutottál?-mi lehet Lázárral? Mi ez a nagy flört? Persze még nem írtam le a metakommunikációs jellemzőket, így egy kívülálló számára ez kissé elbizakodott kijelentésnek tetszhet. Fogta magát, és bespriccelt a tesztoszteronjaival. A tekintetén, és gesztusain keresztül. Dehát Lázár, kedves Lázárom! Olyan magas a te hangod, olyan visszataszító, és én olyan finnyás vagyok, hogy inkább kopj le!

-Arra, hogy szexi rendőrnő szeretnék lenni. Öt éves koromtól ez a vágyam. Felülni a motorra, erősen megmarkolni a kormányrudat-itt már csak suttogtam, és megpróbáltam erotikus csengést kölcsönözni szétdohányzott hangomnak-, és elrobogni, feszülő combjaim között a berregő motorral. Persze rövid, fényvisszaverő-csíkos ruhácska lesz rajtam, ami a mellemnél kicsit szűkebben van szabva, és a gombok lepattannak az anyagról. És ha valaki túl gyorsan hajt az úton, előveszem a gumibotom, és marokra fogom. Beleütöm párszor a tenyerembe, míg a gyorshajtó már nyög félelmében.-azthiszem, eléggé meghökkentettem Lázárt, úgyhogy hozzátettem a jól bevált közhelyt, amit minden végére oda lehetett biggyeszteni"Csak vicc volt".

De untam már ezeket a "Csak vicc volt"-okat. Most is megbántam, hogy kimondtam.

-Csak folytasd nyugodtan!-mondta Lázár, és nyoma se volt már a szelídségnek a tekintetében. Olyan típikus sóvárgás volt ez, amit egy férfi se tudna letagadni, akkor se, ha a legszelídebb fajtából való. De ez az én döntésem volt. Úgy döntöttem, Lázár-alapra most gyömbérsörös mézet csepegtetek. A kezemben volt, és erre csak most döbbentem rá igazán. Hiszen mindegy, mit fogok mondani.

-És hű kutyám, Leslie elkísér hosszú szőrével.-Lázár felkacagott. Te jó ég! Hiszen nevet rajta, holott őt tesztelem.

-Na de miért is akarsz rendőrnő lenni?-Lázárral kapcsolatban tévedtem. Remekül ért az emberekhez, pontosan tudja, mikor melyik mosoly, szemöldökráncolás a helyénvaló, és ráadásul ez teljesen természetesen hat. De humora semmi. Előadtam Farkaséknak is vágyam a rendőrnői státuszt illetően. J rögtön überelte valamivel. Rögtön hozzáfont valami frappánsat, ami az összes szexualitást felülmúlta, ami az én mondókámban megjelent. Farkas ezekután ezen lovagolt, sőt még Lázár is, ámbár ő még cinkos mosollyal visszanézett néha rám. A tanulság hát egyértelmű. Illetve nem egészen. Hiszen honnan tudjam, mi lenne a reakció, ha J-vel kettesben beszélünk erről, vagy másról? Értené. De szomorú módon a teszt itt és most érvényes. Farkasra ugyanez vonatkozik, bár a téma szexuális jellegét tekintve fel kell mentenünk pár vád alól. De adtam még egy sanszot.

-Már elnézést, hogy így közbeszólok! Valaki nem látta a mocskos, zöld, de annál irgalmatlanabb anyámat, azt a csitri kis ruhacsipeszt?

Farkas és J mosolyogtak. De ennyi nekem nem volt elég. Így utólag belegondolva nincs olyan reakció, ami kielégített volna. Ha nevetnek? Ha sokatmondóan, cinkosan néznek rám?(nem, az kifejezetten irritált volna) Ha lebasznak? talán. Mindenesetre a teszt tulajdonképpen nem róluk szólt, vagyis nem nekik. Hanem magamnak. Állandóan úgy éreztem, nem szabad elaludnom, nyitva kell tartanom a szemem, mert ha mégis, hát belecsúszom a forró fürdőkádba, és megfulladok. És akkor mi értelme volt? Szóval muszáj volt ilyen kis ingadozásokat tennem saját megnyugtatásomra, hogy tudjam, nem laposult el minden, legfőképp én nem.

Egy madárka szállt az ágra. Kis veréb. Vagy mi a fos. Kéken fénylő, csillogóan selymes tollakkal. Ott ült, a fű zöld volt, a felhők lilák. Egy patak átszelte a képet. Feket vize megnyugtatóan csobogott. És a madár rámnézett. Oldalra döntötte a fejét, és rám nézett átkozottul furcsa, sárga szemével. Aztán kinyitotta a csőrét, és megszólalt a smell's like teen spirit.

Felriadtam. A szobában sötét volt, J mellettem aludt. Rettenetesen felöntöttem a garatra az elmúlt éjjel. Nem emlékeztem, hogy kerültünk haza. Hajnal lenne? Kipihentnek éreztem magam. Halkan átlopakodtam a konyhába. Virító napsütés, Farkas ott ült, és olvasta az újságot.

-Jó reggelt!-köszönt nagy vidáman. Olyan volt, mint a családfő egy elbaszott amerikai filmben.

-Helló.

-Jó sokáig aludtatok.

-Mér', mennyi az idő?

-Egy múlt.- Jézus, rég nem aludtam ennyit..Nekiálltam főzni egy kávét.

-Ott van a kávé, már kész.

-Milyen figyelmes vagy.-kissé goromba voltam.

-Neharagudj, hogy megfőztem, gondoltam, örülni fogsz neki.

-Örülök, na.-csend.

-Bocs.-tettem hozzá, aztán nekiálltam kitölteni egy kübli kávét, és beledobni négy cukrot, és fél pohár tejet. Minimum fél liter kávé kellett reggel, és egész nap az életbenmaradáshoz. Mivel étvágyam nem nagyon volt.

-Itt ne dohányozz.

-Miért? Eddig is itt dohányoztunk J-vel.

-Jó, akkor dohányozz.

-Farkas. Mondd már meg, mi ez a nagy buzgalom? Reggeli, kávé, kedves szavak, aggódás... Olyan vagy, mint egy kedves apuka.-Farkas azonban nem vette magára a gunyoros szavakat, hanem elgondolkodva nézett rám. Fekete szemeit összehúzta, hogy összeolvadt szempilláival és sűrű szemöldökével, épp csak egy fénypont csillogott a nagy fekete árnyban.De nem válaszolt.

-Na.-összehúztam a köntöst atlétámon. Farkas persze észrevette , ahogy a mellem kissé beleremegett a mozdulatba.El is mosolyodott.

-Miért vagy ilyen megátalkodottan ellenséges?-kérdezte megélénkülten, az asztalra könyökölve

-Nem vagyok.

-De igen. Olyan vagy, mint egy betonfal. Nem, ez túl közhelyes példa. De...

-De?

-Mindegy, ne forszírozzuk, úgyis tudod, miről beszélek.

Felhúztam a szemöldököm, és letüdőztem a füstöt. Aztán kifújtam, és válaszoltam.

-Naggyából. De a felét sem tudod, miért. Különben meg inkább hagyjuk.

-Mindent félbehagysz.

-Honnan veszed?-kezdtem kissé ideges lenni- Fogalmad sincs, milyen vagyok, akármilyen szarul is hangzik ez. Tényleg nem. És unom az olyan kaliberű embereket, akik egyszeri, vagy lehet az többszöri találkozás után komplett pszihoanalíziseket fogalmaznak meg magukban bizonyos embertársaikról. Te is ilyen vagy. Azthiszed, érvényesek rám az általános emberi magatartásból fakadó végkövetkeztetések.-mihelyst kimondtam, éreztem, hogy pedig igazak. Egyedül vagyok, sehol A szerelem, A család, Az élet. Csupa nagybetű a nyomaték kedvéért, hiszen akinek jutott, semmi különöset nem jelent. De a lényeg egy volt, a problémáim teljesen általánosak, és hiába takarózom holmi pánikhoz hasonlatos halálfélelemmel és szorongással az élettől, ezek voltak mindennek az alapjai. Illetve ha nem, akkor sem mondhattam volna, hogy nem, hiszen hol maradt a viszonyítási alap?

-Nem értelek.Különben meg te is levontad rólam a köcvetkeztetéseket, következtetésképpen magadról beszéltél az imént..-kissé mosolyogva mondta mindezt. A szemét. Bevitte a találatot, de azért nem annyira. Mindenesetre nem volt kedvem belebonyolódni.

-Nem is csodálom.-csend.

-Eljössz velem délután kávézni?-nem válaszoltam, csak különböző, árulkodó grimaszokat vághattam.-Most mi van? Látod, erről beszélek!

-Miről? Ez nem lehet igaz! Most megint mit csináltam?

-Hagyjuk az egészet.-mondta végül Farkas, elég lemondó hangsúllyal. Hirtelen megbántam, hogy olyan haragos vagyok.

-Neharagudj..Tudom, hogy nagyon ingerült vagyok..

A szobán meleg szellő suhant át, a függönyök meglebbentek. J belépett. Arca tiszta volt, szeme kontúrjai szépen kirajzolódtak az álom után. Haja illatos. Teste karcsú, járása könnyed, párducos,

-Jóreggelt!-mondta,azzal leült az asztalhoz. -Jaj de jó! Kávé!-kitöltött egy csésze kávét, két cukorral, tej nélkül, és belekortyolt.-Hm! És még finom is!

Lopva Farkasra néztem. Láttam rajta, hogy még mindig feldúlt egy kicsit, bár nem értettem, hogy lehet ez tulajdonképp. Miattam? Szerettem volna folytatni a beszélgetést, de valami azt súgta, hogy ez csak kettőnkre tartozik. J tudta, hogyan állok Farkashoz. Viszont a viszonyuk miatt nekem muszáj volt jó arcot vágnom hozzá. J hozzálátott a reggelihez, bőszen itta a kávét hozzá, ásványvizet locsolt le torkán. A pirítóst tépkedve mesélte álmát.

-Olyan furcsa volt minden.. Ott voltatok ti is. Valami szekta tagjai voltunk, és akkor megjelent egy öregasszony, de akkor Farkas már nem is Farkas volt, hanem Lázár. És megjelent az öregasszony, és azt mondta, hogy vigyázzak, illetve nem is.. Hogy óvakodjak a feketétől. És eltűnt, de...

És így folytatódott perceken át. A történetnek nem volt lényege, ahogy az már az álmokkal csak lenni szokott. J beszéd közben evett, egészséges volt, szeme a smink nélkül egészen aprónak tetszett, de sötétzölden csillogott szőke szemöldje alatt. Egészen más karaktert kapott az arca, sokkal markánsabb, és kevésbé átlagos így alá nature. J sokszor panaszkodott, hogy túl átlagos a külseje. Igyekeztem megnyugtatni, hiszen nem láttam még egy ugyanolyan teremtményt, mint ő, de való igaz, sok hozzá hasonlóval találkoztam már. De ő J. És most, reggel, ahogy evett, ahogy dúsan leöblítette a szalonnás, sajtos omlettet kristáytiszta vízzel, és sűrű kávéval, egészen olyan volt, mint egy Hrabali feleség. Egy olyan, akinek a puszta nézése elég ahhoz, hogy magam is jóllakjak.