Mindig is bosszantott az a hülye szlogen, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni azután, ami a miénk. Pontosan nem tudnám megmondani, mi bosszant benne igazán, de bosszant, az tuti.
Ha levágnák az egyik kezemet, biztosan értékelném azt az időt, amikor két kezem volt.
Ha le akarnának lőni, bizonyára küzdenék azért, hogy életbe maradjak.
Ha nem lenne, az, ami van, akkor biztosan hiányozna…
Jól van. Tudom. És akkor mi van?
Most van, és nem hiányzik. Van két karom, és nem akarnak lelőni, és persze örülök neki, hogy nem éhezünk, de ettől miért kellene boldognak lennem? Azért, mert másnak mondjuk nem lehet gyereke, és ő tudja, hogy nekem milyen jó?
Hát persze! Az én boldogságom rögtön kézzel foghatóvá válik mások számára, saját hiányaik tükrében. Csakhogy, azt ő érzi és nem én!
Én is csak a hiányt érzem, ami másnak adva van, engem pedig megfojt.

Halló! Halló, miért nem szólsz?
Halló halló, miért kell izzadságba mártott, álmaimba látott képekbe ebújnod?
Miért nem jössz elő végre reggel is?

Tegnap beszéltem egy barátommal, aki pszichológushoz járt, és totál odavolt, hogy húúú, ez milyen jó dolog.
Abbahagyta az ivást, kiszeretett a reménytelen szerelméből, szóval tényleg nagyon eredményesnek tűnt a kezelés.
Erre most kiderül, hogy lefeküdt a dokival, amúgy nem szerelemből, csak mert miért is ne, különben még mindig ugyanabba szerelmes, (persze reménytelenül) és épp most bontott fel egy üveg bort.
Hát ja, a lelket meg lehet erőszakolni egy darabig, de aztán úgyis visszavág, mint a birodalom.

Ha a föld peremére érek, arcul ütnek a fények, miért vagyok mindig álmos?
Kopog a cipőm a járdán. Koszorú színű látvány. Elázott ez a város.
Zuhog a sóhaj szorul az öklöm... Minden reggel visszakönyörgöm az ébredés előtti perceket.
Hahó, hahó, ébresztő! Hahó, hahó, kinek mit kell még ígérjek, hogy az égig érjek?
Hajnali hívásra visszhangválaszol… saját hangomon.

Amúgy Rozi megszült az éjjel. (Rozi a kutyánk). Még életemben nem kellett szembenéznem ezzel a problémával, úgyhogy fogalmam sincs, mit kell ilyenkor tenni. Még szerencse, hogy Rozi mindent tud.
Hiába! Elvégre ő csak egy állat, nem olvashat könyvet, nem járhat iskolába.
Ő kénytelen az ösztöneire hagyatkozni.