Pedig bosszant nagyon ez a tücsök és a hangya dolog, de igazából talán most értettem meg (Breko vívódását olvasva az önmegvalósításról), mi is bosszant ebben a mesében annyira.
Szóval, van a tücsök és a hangya. És Lafontaine óta mindenki tudja, hogy aki nem dolgozik, csak átmulat egy egész nyarat, az télen fázik.
Csakhogy! Hiába minden okoskodás: a tücsök a zenéléshez ért, a hangya meg a gyűjtögetéshez. Miért lenne erénye a hangyának a szorgalom, és miért lesz gyalázatos hiányosság ugyanez a tücsöknél? Milyen is lenne a nyári éjszaka tücsökzene nélkül?

Szóval, variációk egy mesére:
A hangya, aki egész gyerekkorában Lafontaine meséjét hallgatta a nagyapjától, pontosan tudta, hogy hangyaszorgalommal bármi elérhető. Épp csak azt nem tudta, mi az a bármi, amit el szeretne érni. Mikor egy júniusi éjszakán meghallotta a tücsköt zenélni, végre világossá vált számára, mi az a bármi, amit el szeretne érni. Ő is zenélni akar, mint a tücsök. Ezért aztán megtanult hangyaszorgalommal hegedűlni, még a konzervatóriumba is beiratkozott. Mindent megtanult, ami megtanulható volt. Körbejárta a világot, egy év múlva már minden jelentősebb bulvárlap oldalán az ő fényképe volt. Mégis. Mikor esténként kiült a teraszra, a tücsök zenéjét hallgatta. Ha a tücsök hegedűlt, a csillagok felsóhajtottak, a fűszálak mozdulatlan áhítatba dermedve ölelték körbe a harmatcseppeket... és ilyenkor, mikor senki sem látta, a hangya elsírta magát.

Bé variáció.
A hangya nem bírta elviselni, hogy szorgalommal mégsem érhető el minden. Ezért, mikor a tücsök levetette kitinpáncélját, egy meleg nyári éjszakán belefeküdt, hogy legalább a sötétség leple alatt tücsöknek érezhesse magát. Az az éjszaka volt a legboldogabb éjszaka a hangya életében.

Tanulság helyett.
Csókoltatom Lafontaine bácsit! A hangya dolga a hangyaság! A tücsöké, meg a ciripelés. Nem is értem, az állatvédők hogyan hagyták szó nélkül, hogy a tücsök jogait ilyen gyalázatos módon a sárba tiporta egy ostoba tanmese!