Szombat - Vasárnap

Nagyonokosnak vasárnap lesz a szülinapja, úgyhogy tegnap felköszöntöttük. A gyerekek mennek anyámhoz, mi indulunk este Belgiumba. A Favágó (vagyis a férjem) szokás szerint pánikba esik az utolsó pillanatban.
- Kétszáz euró??? Hogy akartok kétszáz euróból kint napokig élni, ketten?
- Fogalmam sincs. Addig maradunk, ameddig kitart a pénzünk. Ha csak harminc eurónk marad, hazaindulunk -válszolom magabiztosan.
Csak Bének írom meg, hogy kicsit félek.
Még Bének sem merem elárulni, hogy nagyon félek.
Tényleg nem tudok semmit. Hol fogunk aludni, bírom-e cipelni a 16 kilós hátizsákot, mire lesz elég kétszáz euró. Csak azt tudom, hogy most mennem kell és kész.
Szóval felköszöntöttük Nagyonokost. Az Mp lejátszót, amire annyira vágyott a vadonatúj hálózsákba csomagoltuk.
"Dupla" -állt a felirat a zsákon. Csak itthon derült ki, hogy ez nem a darabszámra vonatkozik, hanem a vastagságra. Sebaj! Tuti hálózsák, legalább Nagyonokos nem fog fázni.
Nagyonokos persze mindennek örül. A hálózsáknak, az Mp lejátszónak és az előttünk álló kalandnak egyaránt.
- Én csak azt szeretném mondani, hogy szerintem nagy dolog, hogy ilyen útra vállalkoztok - kezdi a köszöntőbeszédét a Favágó - Érezzétek magatokat nagyon jól, amíg csak tudjátok, és gyertek vissza épségben! -majd egy boritékot húz elő a zsebéből. - Vésztartalék -teszi hozzá magyarázólag.
Valami szorongatja a torkomat. Át szeretném ölelni, de csak arra tudok gondolni, hogy máris jó, hogy elmegyünk, mert különben nem lenne ez a szorongató valami itt a torkomban. Márpedig igazán jó az a valami, ami úgy szorongat. Majd, ha hazajövünk, bepótolom.
- Akkor bontjuk ki, ha elfogy a pénzünk -öleli meg helyettem is Nagyonokos a Favágót. -Legyen meglepetés!
Szuper! Ezek szerint van kétszáz eurónk és egy lezárt borítékunk.

Ákos hatra ígérte, hogy értünk jön. Ákos 25 éves, Belgiumban dolgozik, és elvisz minket a belga határig, ha jó nekünk, hogy este indul.
Naná, hogy jó nekünk! Hálából Nagyonokos beígér neki egy tankolást. Ákos teljesen bezsong az ingyen benzin gondolatától, és másról sem képes érdeklődni, csakhogy mégis hány liter benzinre gondoltunk, mikor és hol...
Kínos a dolog. Mi csak jótett helyében jót tenni akartunk, nem állt szándékunkban üzletet csinálni a baráti szívességből.
Nagyonokosnak elege lesz és közli Ákossal, hogy akkor inkább stoppal indulunk, menjen a fenébe!
Ákos valamiért ragaszkodik Nagyonokoshoz, úgyhogy végül este hatkor találkozunk a Tesco parkolójában és együtt indulunk.
- Egy kis vezetést bevállal? -néz rám kérdően.
- Hát, persze. Szívesen -mondom, de valahogy furcsán érzem magam.
A kocsi igazán tiszta, Ákos hosszú hajú, akár szimpatikus is lehetne.
- Kérsz egy barackot? - néz rá kedvesen Nagyonokos.
- Lecsöppenhet - feleli elutasítólag a fiú.
Az egész út ilyen hangulatban tellik. Ákos 11-kor elálmosodik, és fél négyig nem hajlandó vezetni. Addig természetesen enyém a lehetőség, hogy kibontakozzak.
- Ne menjen négyezer felé -hagyja meg félálomban.
Mi van??? Hja, hogy a fordulatszámláló.
- Oké -mondom kínos vigyorral az arcomon.
Fél háromkor úgy érzem kidőlök az ülésből, a lábam begörcsölt a nagy igyekezetben, hogy nehogy túllépjem a négyezret.
- Látom, az egyenletes sebesség kicsit nehezen megy - veti oda foghegyről.
Anyád! -mondom neki gondolatban, de hangosan csak ennyi jön ki a számon:
- Pedig igyekeztem.

Reggel fél hatkor végre megérkezünk a belga határhoz. Ákos délnek megy, mi kiszállunk.
- Ez szörnyű volt! - mondom Nagyonokosnak.
- Iszonyú -bólint egyetértően a lányom.
- Hála istennek, hogy nem vele kell visszamennünk! -sóhajtok. - Gyere, ünnepeljük meg egy kávéval, hogy végre Ákos nélkül megyünk tovább!

A parkolóban lévő étterem szépen kivilágítva. Belépünk, jó meleg van. Sehol egy teremtett lélek. A kávézó zárva, a toilette nyitva. Megmosakszunk kicsit, aztán nekivágunk a Nagy Kalandnak.
Nem kell sokat várni, máris jön az első kocsi.
- Túl szép lenne, ha megállna -jegyzi meg Nagyonokos.
Megáll. Harminc körüli férfi, franciául beszélgetünk.
- Vous avez hongroise? Je suis turkich.
Török-magyar, két jóbarát -mosolygok magamban. Kiderül, hogy Brüsszelben dolgozik. Itt nagyobb az esély a boldogulásra. A családja Törökországban maradt. Megpihenhetünk nála, ha akarunk.
- Ó, igazán kedves, de nem -és próbálok úgy tenni, mint aki elhiszi, hogy valóban csak pihenésre ajánlotta fel a lakását.
Behajtunk Brüsszelbe. Kicsit izgulok, hogy keveredünk ki ekkora nagyvárosból. Amit látok, az nem igazán tetszik. Párizs külvárosaira emlékeztet. Hangoskodó fiatalok, eldobált papírok fémjelzik az ébredező fővárost.
- J' habite ici (Itt lakom) -mutat a török az egyik épületre.
- Merci -viszonzom a mosolyát és lélekben felkészültem, hogy onnan kell folytatnunk gyalog az utunkat.
- Non, no, no - néz rám barátságosan, és tovább visz.
Mikor kiszállunk a Brugge-be vezető úton Nagyonokosnak fülig ér a szája.
- Milyen aranyos volt! Tök rendes, hogy még a lakását is felajánlotta.
- Nemcsak a lakását - nézek rá nevetve.
- Ja! - kerekedik nagyra tizenhétévének ártatlanságával a szeme.
- Ja -erősítem meg jelentőségteljesen. -Akkor az első lecke meg is volt. Sose fogadj el meghívást egy idegentől, akkor sem, ha ilyen kedvesen invitál.

Talán tíz percig várunk, míg megérkezik az újabb fuvar. Öreg merci, szőke hosszú hajú bombázóval. Rózsaszín miniszoknya, formás lábak, és határozott férfi arc.
Úgy teszek, mint akit nem lehet zavarba hozni.
- Brugge?
Gentbe megy, félúton Brüsszel és Brugge között. Szívesen elvisz minket, ha megfelel, szól szelíden a férfi hang.
- Anya! Ez egy transzvesztita! -suttogja ijedten Nagyonokos.
- Tudom -felelem alig hallhatóan.
Pillanatok alatt gondolatok százai futnak át a fejemben. Itt az alkalom, hogy megmutassam Nagyonokosnak, hogy az előítéletek mennyi mindentől fosztják meg az embert. Ugyanakkor mégiscsak kicsit bizarr ez a pasi ebben a kis rózsaszín szoknyácskában. A tekintete viszont annyira emberi. Egy anyának azonban az a dolga, hogy megóvja a gyerekét a veszélytől. De egy anyának az is a dolga, hogy megismertesse a gyerekével a világot.
- Köszönöm, jó lesz. Betehetjük a csomagokat a csomagtartóba?
Kiszáll. A magassarkú cipőben olyan nőiesen lépked, hogy elszégyellem magam. Breko jut eszembe, mikor mondta milyen vonzó volt Monica Belucci abban a magassarkúban. Ennek a pasinak a járása majdnem olyan vonzó. Beszédes, mint egy igazi nő. Ahogy gesztikulál, az is nagyon nőies. Lassan kételkedni kezdek benne, hogy valamikor férfinak született. A melleit nagy ívben kerüli a tekintetem. Nem illik egy másik nő melleit bámulni.

Gentnél letér az út az autópályán. Igazán sajnálom, hogy ki kell szállnunk, határozottan élveztem a társaságát.
- Aszta! - újjong Nagyonokos. - Milyen jó fej volt! Sosem hittem volna, hogy ilyen is lehet egy transzvesztita!
- Ugye, mondtam, hogy jobb lesz az út, mint Ákossal! -nézek rá elégedetten.
- Kárpótlásul kaptuk Ákosért -nevet vissza cinkosan.

Na, igen! Mindenért van kárpótlás, csak ki kell várni. Már tudom, hogy jó hogy eljöttünk. Nem tudom, mi vár még ránk, de jó látni Nagyonokost ilyen boldognak. Jó egy kicsit messze lenni. Jó dolog másokkal kapcsolatba kerülni. Most újra érzem, hogy benne vagyok az életben.
"Az történik veled amit érzel!" -olvastam a napokban.
Na, igen! Az ember nem változtathat az érzésein. De néha megválaszthatja, hogy mi történjen vele.
Még mindig félek, de már bátorrá tesz a bizonyosság: én választottam, hogy megtörténjen velünk ez az út. És amit érzek, az örömet hozott az életembe.