Életemet végigkíséri a vasút. Amióta az eszemet tudom, mindig vasút mellett laktam és lakom ma is. Hallom a mozdony füttyét, a szerelvény zakatolását. Nem zavar, soha nem is zavart, szemben azokkal a monstrumokkal (teherautók, kamionok, nehéz munkagépek) amelyek fittyet hányva az útkereszteződésnek, a harmincas táblának, a közeli vasúti átjárónak kilencvennel repesztenek el a házam előtt, komoly rengéseket idézve elő.

  Szóval nem zavar a vasút, és családi kötődésem okán elég sokat is hallottam róla. Valaha a biztonság, a létbiztonság szigete volt, olyan megélhetést adott (a "teheti, mert vasúti" mondás járta). A családom döntően természetben élvezte ezt (szolgálati lakás, ruha, szabadjegy, önálló egészségügyi hálózat stb.)

  A magam részéről letértem az útról, megszakítottam a családi hagyományt és az egészségügybe tévedtem. Hát.... itt is volt sok minden jó, ha nem is jut épp most eszembe semmi. Ehhez képest jelentős "átszervezések" vannak (a magyar nyelvben ez ugyanolyan eufemizmusa a leépítésnek és szétverésnek, mint hajdan a "rugalmas elszakadás" a fejvesztett visszavonulásnak).

  A jövő tehát bizonytalan, Nostradamus is visszaadná a megbízást, hogy a magyar egészségügy jövőjéről jóslásokba bocsátkozzon. Innen folytatom.