Sok idő eltelt, amióta nem írtam. Számolom a napokat a párizsi útig, most már nem sok van:) Rájöttem, hogy ez tényleg nagy dolog, mivel, akinek eddig elmeséltem, mindenkinek elkerekedett a szeme:) De hát nekem még rengeteg tervem van. Még el akarok jutni Kínába, Thaiföldre, Malaysiába:) Az elmúlt években rájöttem, hogy kellenek az álmok, mert csak azok valósulhatnak meg.
Ezen a héten két esemény is elgondolkodtatott. Találkoztam egy lánnyal, Szilvivel, akivel kb. 10 éve angol felkészítőre jártunk az egyetemen. Emlékszem, hogy annak idején nagyon szépnek találtam, és csodáltam, hogy szóban mennyivel jobb nálam. (Írásban nagyjából egy szinten voltunk.) Most is jól néz ki, és a lakásunkkal szemben lévő bankban dolgozik. Ahogy meséltünk egymásnak az életünkről, rájöttünk, hogy nagyon hasonló a sorsunk. Mindketten keményen tanultunk az egyetemen, és közben keveset foglalkoztunk a társas kapcsolatokkal, nem jártunk bulizni, így lettünk szinglik. És mint, tudjuk, aki az egyetemen nem talált társat magának, az lehúzhatja a rólót.
Tegnap meg felhívtam Mártit, régi gimis osztálytársamat, hogy boldog névnapot kívánjak neki. Nagyon elszomorított, hogy ő meg munkanélküli. Hiszen annyira talpraesett lány volt, akit nagyon szerettek a pasik:)
Mindebből látszik, hogy valami nincsen rendjén a világban. És én most már tényleg nem is bízok másban, csak az álmaimban, a feng-shuiban. És elhatároztam, hogy nem hagyom magam! Mindennap elképzelem, hogy anya vagyok és egy pici babát tartok a karomban. Szép göndör haja van, azt hiszem fiú, és sült kenyér illata van, mint tesómnak, amikor kisbaba volt. Ez agy-kontrollos gyakorlat, és nekem nincs semmi vesztenivalóm.
Nem sokára több, mint két hetes szabadságra megyek; Párizs és a Balaton lesz a cél. Ezúton kívánok mindenkinek szép nyarat:)