Mindig megszívom. Elhiszem, hogy lehet.
Hogy lehet, igen, hogy ismerem. Pedig igazából csak egy kis részét ismerem.
Amennyit mutat, enged, megismerni hagy.
Sajnálom, és igen, rosszul esik, amikor kiderül, bilibe lóg a kezem.
Átvernek, kihasználnak, hazudnak.
Pedig én erőn felül teljesítek. Szeretem hogy adhatok.
Persze jólesne kapni is. Nem a pofonokra gondolok.
Utólag aztán meg én érzem magam hülyének, hogy ennyit beleadtam.
Pedig nem nekem kellene szégyenkezni.
És akkor jöhetnek a vicces, cinikus hozzászólások... |
