Készítem a görög salátát, magányosan apírtok. Piros, zöld, fehér, olívazöld, fehér, néhol némi üde lila, és piros, és zöld...
Váratlanul szólsz, szinte összerezzenek.
- Miért találom meg magam majd minden írásodban? Mire föl ez a ragaszkodás?
- Nem ragaszkodás ez. Ez egy pecsét. Örök stigmám lettél, de ne félj ettől és ne félts.
Sistergett a bőröm, húsom, amikor belémégtél, azóta hordalak.Ne gondold túl a dolgot, ne ragozd, ne fejtsd meg. Hisz én sem tudom, de elfogadom. Nekem jó így, majdnem boldog vagyok.

Kevés olíva még, meg néhány levél friss bazsalikom, csak az illatáért.

Az illatod, a bőröd illata kevés dohányszaggal elegy itt van az orromban, bármikor érzem, bármeddig, összekeverhetetlen. Most is érzem, pedig a lilahagyma illata most úgy vesz körűl mint egy meleg palást.
Van, hogy érezni akarom az érzelmeim díszeit, látni akarom a legszenvedélyesebben ötvözött ékszerét, amikor bódulat nekem az este és az alkony, amikor a nappali fényt és tündöklést bennem, mélyen is elválaszt egy vöröslő hasadék, amikor rámhull a szürkület, lehunyhatom a szemem és magamba tekintek, pillanatra megengedem, hogy meglássalak, mesterem.
"Pompás!" és belül ugrom egy hátraszaltót, amit láthatsz, az egy villanás a szemeimben, és halvány mosoly szelíd derűvel.

Átkeverem, kézzel, csuklóig merülök a színes zöldségben, na még egy kicsit, hogy a feta épp egy picit maszatoljon, morzsolódjon. Hűtőbe vele.

Így engedhetlek csak közel. Engem nem perzselsz, égetsz. Elégetsz, hamu sem marad utánam amit még felkaphatna a szél, egy darab üszög ami belőlem megmarad, amiből csak valami nagy kegyelem során sarjad élet újra. Leheletnyi szárral, már nem virágzom, termésem sincs, egy levelem van csupán balomon, rajta egy pecsét. Pulzál, él bennem, és így lesz ez bizony örökkön örökké...

Szemtelenül jó görög salátát tudok készíteni. Túl jó annak a kezei alól aki annyira keveset eszik mint én.
Sosem magamnak főzök, a konyhában is múzsára van szükségem. Olyan valakire gondolok, aki hálás evő, örömmel eszik, félelmetes rutinnal dobálja be a szájába a falatokat, és ha ebből az örömből zsírpárnák növekszenek, én hálával nyugszom meg rajtuk.