....

A háború után anyám és apám  öszekötötték az életüket. Apám dolgozott a szabóműhelyében, anyám nevelte az első házasságában született lányát, apám fia kőműves lett és Budapestre ment dolgozni egy építőipari vállalathoz. Pénze nem nagyon volt az embereknek, a munkadíjat természetben fizették: egy kabátfordítás egy kacsát ért, a nadrágfelhajtás 2 tojást....Az infláció őket sem kímélte. Mesélték, hogy egyik nap valaki két mázsa búza árának megfelelő fizetséget hagyott náluk, amiből másnap egy skatulya gyufát vehettek....

A háború után 2 évvel megszülettem. Anyám otthon szült, szombaton, délelőtt még megsütötte a kenyeret, délután kezdődtek  a fájások, és csak azon drukkolt, hogy mire a - most már bátyám, - a 6 órai  pesti vonattal megérkezik, már minden rendben legyen. Apámnak sürgős "postamunkája" volt, egy vadonatúj fekete anyagból kellett öltönyt varrnia. Afeletti izgalmában, hogy vajon lánya vagy fia születik, elszabta  nadrág szárát....

Eszmélésemtől kezdve nagyon sokat veszekedtek, amit nagyon nehezen viseltem. A vita okát nem tudom, inkább csak sejtem, hogy apám féltékenysége, és a meglehetősen egyénien értelmezett férfiszabadság lehetett az ok. 

Amikor már 8-9 éves lettem, én is kaptam munkát. A kész ruhákat kellett a megrendelőknek hazaszállítani. Ma sem értem, hogyan engedhették meg, hogy egyedül járjam be a várost. Ennek révén sok helyen megfordultam,  sok mindent láthattam-hallhattam, amit otthon - gondolom - el is meséltem. Ez az idő már az 50-es évek eleje-közepe volt.

A háború után apámnak - mint volt nyilaskatonának - meg kellett  jelennie az elszámoltató bizottság előtt (lehet, hogy nem ez volt a pontos neve, de a lényeg benne van). Nem tudom, hogy volt-e vád ellene és  lett-e a büntetése. Arra gyanakszom inkább, hogy más "feladatot" kapott nyilas múltjának megváltásaként. (Egy emlék: általános iskolás voltam, a II.világháborúról tanultunk, és őszinte felháborodással beszéltem neki a nyilas-párt tevékenységéről.Akkor mondta el nekem, hogy ő is tagja volt. Megdöbbbentem, és megkérdeztem, hogy ugye ő nem csinált semmit...elmesélte, hogy tetszett neki egy nő, de volt valakije, és azt a férfit ő feljelentette, elvitték, nem tudta, mi lett a sorsa.)

A másik emlékem: 6 éves voltam óvodás, vártuk a Télapót. Énekeltük a "Hull a pelyhes"-t négyszer-ötször, az óvónők közül hol egyik, hol másik ment ki és kisírt szemmel jöttek vissza...és mi csak énekeltük a Hull a pelyhes-t...a vezető óvónő férje öltözött volna be télapónak...elvitték.....

Volt egy nagyon kedves, utcabéli barátnőm, asztalos volt az apja. Nagyon szerettem a műhelyében lenni, szerettem a fa illatát, nézni, ahogy a gyalu sodorja maga előtt a forgácsot. Egyszer két férfi volt nála. Akkor is ott játszadoztam a kislányával. Rám szólt: kislányom menj ki innen, nincs itt semmi keresnivalód....néhány nap múlva elvitték....

Még volt egy-két hasonló eset.

Emlékszem, ha gyerekként felnőttek körül bóklásztam, mondták: vigyázzatok, zsindely van a háztetőn! Később értettem meg, ez azt jelenti, ne beszéljenek előttem.

Most újra megkérdezem: van-e egy gyereknek joga megítélni, elítélni a "társadalmi" szülő tettét. Számonkérni tőle, hogy  saját gyávaságát, tehetetlenségét egy ártatlanul buta gyerekkel fizetteti meg.....Vagy keressem benne a "családi" szülőt, és mentsem tettét azzal, hogy nem tudni, abban a helyzetben én mit tettem volna......

Felmenőim között  már nincs olyan élő ember, akivel meg tudnám beszélni mindezt .....itt elmondtam mindenkinek...pőrére vetkőztettem a lelkem......