Rossz kedvvel, nehezen indultam el testvéremmel városkánk majálisára. Etseledett már, az emberek többsége hazafelé tartott, mikor sétáltunk kettesben az erdő felé a tömeggel szemben. Húgom éppen aktuális problémájával nyaggatott, véleményt kért, sírt és különböző női taktikai húzásokat sorolt fel, amivel majd betöri jelenlegi kedvesét. Eleinte kissé (konzervatív felfogásom miatt) ellenszenves volt a téma, aztán egyre inkább az elllenszenvem csodálkozásba fordult át, ahogy hugi a belőle ki nem nézett rutinnal kezelte éppen mélypontra jutott kapcsolatát. 
Lassan, de biztosan megérkeztünk. Az erdőn, mint minden majális alkalmával képviseltette magát a két legnagyobb párt. Az egyik narancsot, a másik szekfűs képeslapot osztogatva, mindketten üdvözölve városunk állampolgárait Európában. A háttérben a helyi blues banda zenéje szólt és feketébe öltözött rokkerek és rokkerlányok bugiztak az alkonyttól elszürkült fák között. Barátaim már vártak. Nekem, az új vendégnek kellett fizetnem a következő kört. Boldogan nyúltak az európai uniós műanyag "korsóik" felé és szürcsölték ki belőle sörüket. Nekem is jól esett ez a hideg "folyékony kenyér" annak ellenére, hogy kezdett hűlni az idő.
Minden olyan volt, mint a többi majálison, blues, sör, barátok, testvérem, de valahogy mégis minden más. Először azt hittem az egyik cimborám az oka, aki 23 évesen először esett szerelembe és most tapasztalja meg azt, amit én a többi haverral egyetemben már évekkel ezelőtt. Nagy arc, hihetetlen menő szöveg és pimasz beszólások jellemezték a srácot. Érdekes volt hallani, hallgatni őt... De rájöttem, hogy nem emiatt éreztem másnak ezt a napot mint a többit...Volt valami a levegőben. 
Az új európai levegő. Eu zászlók, köszöntünk európában feliratok számomra megzavarták a majális szokásos tömegeket vonzó, birka módjára vonuló, mégis ismerős emberekkel teli szombat estéjét.
Miért zavar? -kérdeztem magamtól és soroltam az iskolám és társadalmi célú hirdetések által belémsulykolt pozitívumokat.
Nem győztek meg most sem.
Nem vagyok nagy ellenzője az eunak (félreértés ne essék!), csak motoszkál bennem valami rossz érzés. És ez végigkísért egész szombat éjjel. Már nem az erdőn voltunk, hanem egy füstös, igényesnek látszó, mégis züllött kocsmában, de nem múlt el. 
Mozog bennem még most is. Talán egy kis cinizmus, nemtudom... mint ahogy Lukács György filozófus is írta: "...olyan érzés ez, mint a süllyedő Titanic. Nagy és erős, de süllyed, csak valaki nem vesz tudomást róla, akár a zenészek akik addig játszottak a hajón, míg azt el nem nyelte a tenger."
Egyik már ittas pajtásomhoz odafordultam és elpanaszoltam neki aggályaimat. Erre ő így kiáltott fel, a maga egyszerű módján: "Európa öreg, Amerika új, de a rock and roll-ban mind egy követ fú-új!" hmm.
Persze eszembejut egy nem túl szép, de annál több igazságot tartalmazó mondás is: "Aki széllel szemben vizel, könnyen lepisálhatja magát."
Úgyhogy be is fejezem e céltalan, spontán elmélkedést és azt mondom:

Előre! Éljen Európa!

üdv