Az egyetem olyan akár egy regény: fejezetekre oszlik.
1. fejezet: szemeszter kezdete: ordenáré nagy bulik, kocsmázások, csajozások, órafelvétel.
2. fejezet: szemeszter: órára járás vagy lógás, pezsgő diákélet (fórumok, filmklubok, utazások, lángoló szerelmek,diákmelók)
3. fejezet: szemeszter vége, vizsgaidőszak kezdete: feliratkozás vizsgákra, időpontegyeztetés, tanulás, puskázás, szóbeli, írásbeli.

És ez így megy évről évre...

Most a 2. fejezet végén tartok a magam öt éves könyvében. Ilyenkor mindig elkap egy szorongató érzés és lelkiismeretfurdalás. Igen, megtehettem volna, hogy évközben megcsinálom a házidolgozataimat és akkor csak vizsgákra kéne készülnöm. De nem. Én is olyan gyarló és lusta vagyok, mint a diákok többsége. Mindent az utolsó pillanatban. 
Hiába a fogadalmak, hogy következő alkalomkor nem így lesz, hanem folyamatosan csinálom...
...eljön a következő alkalom is és azt veszem észre, hogy fejemre nőtt és majdnem ellep a tanulnivaló.
Hát így megy ez, ilyen a diákélet a XXI.században.

Szégyen és gyalázat! :))