Ma megvettem életem második szemüvegét.
Persze nem mentem orvoshoz, vagy ilyesmi, csak amolyan sima, akciós kis olvasószemüvegről van szó.
Mióta a mami itt volt, nem találom a szemüvegemet, és ismételten rá kellett jöjjek, hogy már nem tudok szemüveg nélkül olvasni.
Lehet, hogy mami tévedésből elvitte, mert azt hitte az övé, de persze az is lehet, hogy csak valahol kószál életem első szemüvege. Amilyen rendetlen vagyok, ez utóbbi a valószínűbb!
Bárhogy van is: a mamira biztosan nem haragszom. Most semmiért sem tudnék rá haragudni.
A héten a hugiéknál van, és már alig várom, hogy visszajöjjön hozzánk.
Furcsa, hogy néha egész mondatokat kimond, aztán meg képtelen megismételni. És mikor épp a legjobban örülnék neki, hogy megint sikerült valamit elmondania, akkor el kezd sírni. Nehéz lehet folyton csak akarni!
Azért az érdekes, hogy miket kimond az ember, mikor nem tud beszélni!
Pl Ádinak azt mondta: hogy
- Nem kellene már tanulni?
Ezt csak úgy kimondta, egy szuszra, mint akinek ez soha nem jelentett gondot, aztán megint csak az Ajajajj sikerült...
Ebből én rögtön rájöttem, hogy a fontos dolgok mindig kimondatnak, felesleges rajta görcsölni.
A maminak persze egy szót sem szóltam erről, mert akkor lehet, hogy megint sírni kezdett volna, és akkor én mindig nagyon megijedek.
Szóval a szemüvegnél tartottam.
Sosem értettem, mi ebben olyan nagy kaland! Egy szemüveg még jól is állhat az embernek, mit kell abból akkora ügyet csinálni...
Lassan kezdem érteni.
Mikor kicsi voltam, és okos, akkor mindig azt hittem, hogy ha majd elromlik a szemem, akkor egészen közel húzom az orromhoz a betűket, és akkor jobban látok, úgyhogy szemüveg majd csak akkor kell, ha már szinte beleolvadtam a könyvbe...
Ehhez képest, most az a helyzet, hogy akármilyen messze tartom a könyvet, a betűk csaknem akarnak élesen kirajzolódni, de a távolság növekedésével határozottan élesebbé válnak a betűk.
Szóval be kellett látnom, hogy én is elértem azt a kort, amikor szemüveget kell hordanom, ha olvasni akarok.
Először persze nem vettem komolyan a dolgot, csak úgy poénból vettem egy szemüveget, hogy az apróbb betűket is könnyebben el tudjam olvasni, aztán mindig csak akkor raktam fel, amikor senki sem látta...
Csodálékoztam is magamon, hogy mi ez a felhajtás a szemüveg körül, de most, hogy eltünt a poénból vett szemüvegem, be kellett látnom, hogy elromlott a szemem, és szemüveg nélkül már nem lehetek a régi...
Ebből aztán rögtön rájöttem, hogy elkezdődött az öregség, és kicsit szégyeltem is magam, hogy minek emiatt ekkora hűhót csinálni, mikor ez így természetes.
Persze már megtanultam, hogy ez mindig csak másnak természetes, mert ha velem történik az, ami mással, az sosem tűnik természetesnek.
Szóval felvettem a szemüveget, de akkor meg homályos lett minden, csak a betűk lettek élesek, úgyhogy rájöttem, jobb, ha csak akkor veszem fel a szemüveget, ha már kezemben van a könyv.
Hiába az öregedést is tanulni kell.
A mamira gondoltam, hogy erről sosem beszélt nekem, és rájöttem, hogy mennyi minden van, amiről nem illik beszélni... nemcsak a szemüveg, de a protézis, meg a házasélet, meg ilyenek... Ezek mind tiltott listára kerülnek, ha megöregszik az ember, pedig ezek igazán fontos dolgok kell hogy legyenek az ember életében...
Amíg kicsi voltam és okos, addig azt hittem, hogy az öregek sosem szeretkeznek, de ez biztosan nem így van, csak erről nem illik beszélni.
Persze az is lehet, hogy az öregek már nem is vágynak másra, csak egy kis simogatásra, de nekik az éppen olyan elérhetetlen, mint... mint..
Azt hiszem, erről most jobb, ha nem beszélek.
Egyébként azon is gondolkodtam, hogy milyen jó, hogy véget ért a szerelem, és már nyugodtan megöregedhetek.
Úgyis mondhatnám: a legjobb pillanatban ért véget, épp mielőtt el kezdtem volna öregedni.
Erről persze mindenkinek majd az jut eszeébe, hogy kapuzárási pánik, de szerintem ez egyáltalán nem így van.
Akárhány éves is az ember, mindig megöregszik, ha véget ér a szerelme.
De most legalább nem kell aggódnom, hogy jön majd valami fiatalabb és szebb, és lecserélnek, csak mert fiatalabb és szebb.
Mondjuk én nem hiszem, hogy azért cserélnek le bárkit is, mert a másik fiatalabb és szebb, de azért rossz érzés, mikor jön egy fiatalabb és szebb.
Úgyhogy most már nyugodt lehetek, és öregedhetek kedvemre, és ez azért jó.
Úgyhogy vettem egy tokot is a szemüveghez 358 forintért -persze akciósan.
Igazán gyönyörűséges tok. Pont olyan a színe, mint a szekrényé, de persze van rajta egy kis minta, hogy megtaláljam, ha a szekrényre teszem.
már csak az a kérdés, hogy a szemüveget nem felejtem-e betenni a tokjába, mert akkor aztán hiába a tok, ha a szemüveget majd nem találom sehol. |
