A hétvégén küzdenem kellett. A sors különös szeszélye úgy határozott, hogy a múltam keresztezze az utamat. Arra volt kíváncsi, hogy vajon a szemébe tudok- e nézni?

S én álltam, a sorra elkövetett hibáimat felvillantó pillantásokat.

Eszembe jutott Mozart! musicalének nagy kérdése:"Hogy lesz szabad, ki a saját árnyát sosem lépi át?!"

Azonban előtört egy másik idézet is: " A múltunk tesz azzá, akik vagyunk."

Talán nem akkor győzzün le a múltat, ha tudomást sem véve róla  tekintetünket a jövőre fordítjuk, hanem akkor, ha mindezt úgy tesszük, ha közbe a múltat beismerjük megtörténtnek.

Meg kell tanulnunk elfogadni tetteinket.