mango:) az lett a vége, hogy előadták a színházban a Don Juant, és az előadás közben megjelent a színpadon a fantom, mint Don Juan... és épp úgy tűnt, Christine végre megérti, hogy szereti őt a fantom, és hozzásimulva hallgatta: hogy "válassz társadnak, míg élsz...", mikor az utolsó pillanatban letépte róla az álarcot... a fantom persze menekülni kényszerül..., Raoul utánuk...
a fantom sírva kérdi: miért? miért hogy soha senkitől egy együttérző szó? mit tehet arról, hogy ilyen torz az arca? és akkor Christine megmondja: nem az arca zavarja rég: a lelke lett torz... de látván a fantom szenvedését, mégis megesik rajta a szíve és megcsókolja... és akkor a fantom belátja, hogy nem lehet övé a lány, szabadon engedi mindkettőjöket.

aztán megint fekete-fehér lett a film... Raoul kiment a temetőbe Christine sírjához. a síron ott volt egy szál vörös rózsa, rajta a gyűrűvel...
mert szeretni lehet egy életen át, csak birtokolni nem.

tanulság?
szerintem csak sors van.
sors, ami egyrészről meg van írva, másrészről végig kell játszani.
mert azért lássuk be, Raoul nem volt méltó ellenfele a fantomnak.
Raoul gróf volt, szépen kivasalt élettel.
hát, persze, úgy könnyű szépen kivasalt lélekkel szeretni.
vagyis pontosabban szeretni sosem könnyű, mert akárhogyis: a fantom elkísérte egy életen át Christine-t.