Itt a vizitdíj a nyakunkon. Tudjátok az, amelyik egycsapásra megszünteti majd a hálapénzt és helyreüti az egészségügy szekerét. Nem egyedül, persze, lesz mellette receptdíj, meg napi ápolási díj meg annyi díj, hogy megjegyezni sem érdemes. Nem vitás persze, hogy nagy bajok vannak, hogy nincs pénz az eddigi funkciók fenntartására és hogy a nincset kell most kiszabni, sőt: az adósságot. A finom iróniával "reformnak" eufemizált leépítést a konvergencia szabta követelményekkel magyarázzák. Tíz magyarból nyolc nem tudja ugyan, hogy mi a manó az a konvergencia, de azt világosan megértette mind a tíz, hogy: "elk*rtuk". Ez valahogy populárisabb kifejezés. Jól szimbolizálja az elmúlt tizenhét évet. Nem négyet-nyolcat stb., külön-külön szép pártszínekre festve, hanem mind a tizenhetet. Sőt, talán még többet. Én világosan emlékszem, amikor Kádár azt mondta 1979-ben, az első nagy áremelések idején, hogy "többet költöttünk, mint amit megtermeltünk". Mosolyogva mondta, közvetlen stílusban, olyan evidenciával, hogy csillogó szemmel hallgatva bólogatott a nép. Mást amúgy sem tehetett, de Kádár sem: őt még Moszkvából kézivezérelték.

 Hogy 1989 óta miért nem fogta fel senki választott nagyjaink közül, hogy nem lehet az egészségügyet és az oktatást továbbra is kommunista módra működtetni, az rejtély. Egy-egy gyeplőrántás volt ugyan (pl. Bokros), de a szekér nem fordult jó irányba. Mostanra kis hazánkban meggazdagodott, aki tudott, (s az gazdag is marad), úgyhogy aki bújt, bújt, aki nem, nem, az árat természetesen a tömegek fizetik (akik ettől persze jóval szegényebbek lesznek). Kb. ez az, amit mindenki rendesen átlát.

  S aztán jön a jól ismert "kisebb, de hatékonyabb" demagógia. Ugyebár a magyar honvédséget addig- addig karcsúsítgatták, hogy az ettől sokkal hatékonyabb lett. Nemrégiben egy mentős vezető nyilatkozta, hogy rengeteg dolgozótól megválnak ugyan, de a Szolgálat munkáját mindez nem zavarja, sőt hatékonyabb lesz a mentés. Fáj, hogy ennyire madárnak néznek. Aztán valaki azt merészelte mondani, hogy sok a képviselő, drága az állam. Csodák csodája, az egész Parlament egyetértett! Beterjesztett egy javaslatot az egyik kormánypárt, egy másikat az ellenzék, hogy mennyivel is kellene csökkenteni a képviselők számát, s mert a két szám nem egyezett, nem volt meg a szükséges többség, minden honatya (és honanya) egyöntetű fellélegzése mellett levették a napirendről a javaslatot. Itt van tehát a "kisebb, de hatékonyabb" határa. Minden képviselőre égető szükségünk van. Fáj, hogy ennyire madárnak néznek.

   Most persze, amikor az egész egészségügyet karcsúsítgatjuk, pedig az szinte már anorexiás, hiszen a sok kórház sok dolgozójával együtt régóta csak vegetál, a fenntartáshoz mindig valami pótköltségvetés kellett. Most nincs, tehát Jani bácsinak nem lesz közgyógyos gyógyszer, Mari nénit nem lehet többé felvenni a reumája miatt télire, mert nem tud otthon fűteni. Hazudtunk, mondta Gyéef, igen, de ez a nagy hazugság mifelénk eloszlott sok-sok kicsi hazugságra, amit mi, egészségügyiek közvetítettünk. Hagytuk az embereknek azt hinni, hogy alapjában minden rendben van, bízhatnak bennünk, ott vagyunk, ahol kell, hogy tesszük, amire szükség van.

  A jó doktor ugyebár empatikus, átérzi a beteg baját, tudja, hogy bármely percben ő is átkerülhet a szemközti székbe, hogy valamelyik kollégájától hallja ugyanazt a kenetteljes szöveget, amit ő szokott eldarálni. Én megtanultam az évek során azt is, hogy olykor többet ér megfogni a beteg kezét, mert ettől érzi, hogy  nincs egyedül. Ezt vállalom, ez nem volt hazugság.

 Ma, amikor a betegek riadt tekintetében a magamét látom tükröződni, már semmiben sem vagyok biztos, ami nagy baj. Hogy mikor tetszik kontrollra jönni? Lássuk csak... nem, hat héten belül nem lehet.. nos, kettőezerhét januárjában jó lesz? Nem, pontosabbat most nem tudok. Tetszik tudni, lesznek változások. Hogy milyenek? Sajnos nem tudom pontosan, de ha tudnám, talán az se lenne jó. Saját tudatlanságomnál ezegyszer jobban zavar azoké, akik többek között engem hivatottak vezetni. Jobban zavar, mert az események esetlegességét, a "minden megtörténhet" bizonytalanságát érzem benne, amire most bárminél kevesebb szükségem van.