Azt mondta nekem: ha nem vagy velem, akkor én nem vagyok a jelenben.
Hát, ez szép! Erre nem nagyon lehet mit mondani.
Persze könnyű neki, mert előtte én hebegtem össze-vissza, hogy milyen jó is , ha ott van a jelenben az ember, és hogy ha nincs velem, akkor én a múltban élek, és a jövőbe vágyok, de azért be kell látnom, a lényeget ő fogalmazta meg.

Érzem, hogy vihar lesz, de már nincs mit tenni.
Persze fogalmam sincs mi lesz azután.
Felkészülök a legrosszabbra -ez minden, amit tehetek.
De a valóság úgyis túltesz minden képzeleten, szóval felkészülni sosem lehet igazán.

Beszélgetett a keze a kezemmel.
Hihetetlen.
Már hogyan is lenne hihetetlen, mikor velem történt?
Az ismeretlen mindig félelmetes.
A félelem mindent elront.
Beszélgetnek a szemillák:))))
Ezt tőle tanultam.

Azt hittem, ilyen csak egyszer van az életben.
Még az is megeshet, hogy így igaz.
Tegnap a várost jártuk és ott volt előttünk egy angyal.
Na, jó. Egy ember, aki angyalnak öltözött, mert jön a karácsony, és az ilyennel jól lehet keresni.
De én ezt nem hiszem.
Nem dőlök be ennek a mindent a pénz irányít szlogennek.
Az egy igazi angyal volt, aki úgy nézett ki, mint egy ember, aki pénzt akar keresni azzal, hogy angyalnak öltözött.
Ránk mosolygott, és... nem is tudom...
Varázslat volt a levegőben.

Aztán vettünk sült gesztenyét.
Volt sült krumpli is, de arra már nem volt pénzünk.
Az árus egyszer csak markunkba nyomott egy-egy adag sült krumplit.
- Hogy csinálod? - kérdezte.
- Éééén? - néztem rá ártatlanul. - Fény van körölöttünk. Te meg én: ez a titok.

Vagy nincs is titok.
Csak ő meg én.